Sztárok

Ismét hoppon maradt Erdélyi Mónika

Egyelőre nem vezet közös műsort Joshi Bharattal Erdélyi Mónika.
A(z) “Visszavárod a képernyőre Erdélyi Mónikát?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem érdekel!

A TV2 egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy a FEM3 csatornán Erdélyi Mónika Joshi Bharattal vezet majd egy beszélgetős műsort. A TV2 elindította a műsort, úgy tűnik, hogy Mónika nélkül – írja a Bors. “A Mónika és Joshi című produkció is szerepel a jövőbeni terveink között, az imént bejelentett Másképpen – Joshi Bharattal ugyanakkor az előbbitől teljesen különböző, eltérő koncepciójú műsor” – mondta a TV2 szóvivője, Koltay Tamás, aki nem tudott választ adni, hogy Mónika mikor lesz látható a képernyőn. A lap szerette volna a műsorvezetőnőt is megkérdezni, de a lapzártáig nem érték él. Egy korábbi nyilatkozatában viszont elmondta: “Nem tagadom, várom már, hogy dolgozhassak, hiszen tele vagyok tervekkel és energiával. Ha megcsörren a telefon, hogy kezdhetünk, én azonnal ott leszek. ”

Ismét hoppon maradt a TV2 műsorvezetője

 

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top