Sztárok

Szigorú feltételeket kapott a TV2

Szigorú feltételekhez kötötte szereplését Győrfi Pál a Mr. és Mrs. című műsorban. Mindez nem csoda, hiszen párja a 8. hónapban volt a felvételek alatt.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének kedvese babát vár, és a TV2 visszatérő műsorának felvételein már a 8. hónapban volt. Így nem csoda, hogy Győrfi a szerződéskötéskor nagyon ügyelt arra, hogy állapotos párjának olyan játékban ne kelljen részt vennie, amely egy picit is veszélyeztetheti a babát – írja a Blikk.

A lap úgy tudja, hogy egy olyan pontja is volt a szerződésnek, mely szerint ha esetleg megindul a szülés, és emiatt nem tudnak részt venni a forgatáson, akkor az ne minősüljön a műsor cserbenhagyásának. A produkció természetesen nagyon rugalmasan állt minden kéréshez, és nem volt probléma a szerződéssel.

„Az utolsó egy-két hónapban bármi előfordulhat, főleg a harmadik gyereknél már lehet viharos is egy szülés, de természetesen amellett, hogy előre jeleztük a kéréseinket, amelyek szerint fizikailag megterhelő és veszélyes feladatot nem szeretnénk kapni, egy játéknak fogtuk fel az egészet” – mondta Győrfi.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top