Sztárok

Bellucci és Cassel – 14 éven át hűtlenek voltak, most válnak

Négy napja keringett a pletyka, de most már hivatalos: Vincent Cassel és Monica Bellucci elválnak. A színésznő egy interjúban elmondta: soha nem várta el férjétől, hogy hűséges legyen hozzá.

Belucci és Cassel -  14 éven át hűtlenek voltak, most válnak„Soha nem tudhatjuk, meddig tart a házasság”

Múlt hét pénteken jelent meg a Closer magazin francia kiadása azzal a címlappal, hogy 14 év után vége Monica Bellucci és Vincent Cassel házasságának. A hírt végül hétfőn az olasz színésznő ügynöke erősítette meg, később pedig a francia sztár fontosnak érezte hozzátenni: közös megegyezéssel döntöttek a különválás mellett.

A pár 1996-ban találkozott a Szerelmi fészek című film forgatásán, és három évvel később házasodtak össze Monacóban. Két lányuk született, Deva, aki már hétéves, és Léonie, aki három. Bár a két színész kapcsolatát gyakran meseszerűnek tartották, ők maguk soha nem titkolták, hogy a házasságukban is megőrizték a függetlenségüket. A forgatások miatt sok időt töltöttek külön, és mindketten saját lakást tartottak fenn Párizsban és Rómában. „Házasság, soha nem tudhatjuk, meddig tart… Ma még működik, de egy év múlva már nem biztos” – nyilatkozta az olasz színésznő a Grazia magazinnak áprilisban.

„Nevetséges is lenne hűséget várnom Vincent-től”

Bár most sokan azt mondják, hogy már akkor sejteni lehetett: gond van Bellucci házasságával, de még a barátokat is meglepte a pár szakítása. Különösen azért, mert közismert tény, mennyire tiszteletben tartották egymást. Házasságuk már-már különösnek is számított, hiszen egyáltalán nem vártak egymástól hűséget. „Szenvedélyt érezhetsz a legrosszabb ember iránt is. De ennek semmi köze sincs a mély párkapcsolathoz, mert ezekben a szenvedély megmarad, de még fontosabb a bizalom, a tisztelet, hogy nemcsak a szexben kitartó, hanem később is ott lesz neked. Ez sokkal fontosabb, mint a hűség. És nevetséges is lenne hűséget várnom Vincent-től, ha például nem vagyok mellette két hónapon át. Nem kérdezgethetem, kivel találkozott, miket csinált? Sokkal tisztességesebb és reálisabb onnan nézni, hogy csak velem van, amikor mellette vagyok” – idézték a színésznő egy korábbi The London Times-beli nyilatkozatát rajongói oldaláról.

Éppen ezért is nagy kérdés, miért döntött Cassel és Bellucci is a válás mellett. Máris találgatnak a különböző rajongói oldalakon és cikkhez érkezett hozzászólásokban az okokról. Egyesek szerint a francia színészt hagyta el a felesége, mások szerint persze éppen fordítva történt. A színésznő jelenleg Szerbiában forgat, Emir Kusturica új filmjének egyik szereplője. Cassell pedig jelenleg a két lányukkal otthon van.  A 48 éves Belluccinak ez lesz a második válása, férjének az első.

Belucci és Cassel -  14 éven át hűtlenek voltak, most válnak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top