Sztárok

Életmentő műtéteken esett át Sas József

Két műtéttel mentették meg a humorista életét, aki kicsit túlhajtotta magát. Sas József már most arra készül, hogy ősszel visszatér a színpadra.

Súlyos műtéteken esett át Sas József. A 74 éves humoristát májusban szívkatéterezték, mert szívműködési zavarai voltak, nemrég pedig az elzáródott bal oldalai nyaki verőerét operálták meg, sikeresen – írja a Blikk. Az orvosok nyugalomra intették, ő azonban már előre tekint: fejben már azon gondolkodik, ősszel milyen kabarét vigyen színpadra. „Egy hónappal ezelőtt két nagy turném volt, amit 74 évesen lehet, hogy nem kellene erőltetni. (…) Az orvosok azt mondták, szeptemberig pihennem kell, de már most tudom, honnan fogom folytatni, amit abbahagytam” – mondta a humorista.

Fotó:  Story-Best Archívum
Fotó: Story–Best Archívum

 

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top