Sztárok

Erőss Zsolt özvegye számított férje halálára

Erőss Zsolt özvegye a születésnapján beszélt utoljára a férjével, és nem kér anyagi segítséget.

Erőss Zsolt özvegye számított férja haláláraErőss Zsolt özvegye a saját születésnapján beszélt utoljára a férjével, aki a csúcstámadás előtt felhívta, hogy felköszöntse őt. Azt tervezték, hogy együtt töltik majd a nyarat, de amikor az asszony meghallotta, hogy 24 órába telt Erősséknek elérni a csúcsot, már tudta, hogy nagy lesz a baj, írja a Blikk.
„Tisztában voltam azzal, hogy fent a hegyen bármi megtörténhet. Mindig benne volt a pakliban, hogy agyonnyomja egy kő vagy lezuhan, de nem gondoltam, hogy Zsolt azért fog meghalni, mert túlmegy egy határon, amin már nem lett volna szabad túlmennie” – mondja az özvegy, aki azt is elmesélte, vett már részt korábban olyan mászáson a férjével, mely 27 órás igénybevételt jelentett. „Csináltam már vele végig 27 órás menetet, és tudom, hogy mennyire elfáradtunk. Amikor számomra kiderült, hogy mióta mennek, már tudtam, hogy baj lesz, tudtam, hogy egy éjszakát biztosan kint töltenek a hegyen. És egyet még ki lehet bírni, de kettőt már nem” – magyarázta.
Bár Sterczer Hilda és a gyerekek támogatására tervezik a magyar hegymászók, hogy gyűjtést szerveznek majd, az asszony nem szeretne másokra támaszkodni, és inkább nem kérne senkitől segítséget. Mint elmondta, némettanárként dolgozott a szülés előtt, és most is fogad magántanítványokat, elsősorban munkát keres most, hogy ne kelljen felélniük a tartalékaikat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top