Sztárok

Bébibumm! Megszületett VV Béci kislánya

Nánási Mici után világra jött Rácz Napsugár is. VV Béci facebookos oldalán tette közzé a fotót, amin újszülött kislányával látható.

Egy hónappal ezelőtt még izgatottan várta a kicsi érkezését az egykori villalakó, aki ma reggel már büszkén tartotta kezében a kis jövevényt.„Életem egyik legszebb napja a mai! A kis Napsugár örökre beragyogja az életünk!” – tette közzé első közös képüket a rapper, aki tavaly novemberben vette feleségül akkor már állapotos kedvesét, Adriennt.

Bébibumm! Megszületett VV Béci kislánya

Béci feltehetőleg végig felesége mellett volt a szülőszobán, hisz hajnali hat óra körül feltöltött egy képet, amin műtősruhába öltözve készült a kis jövevény érkezésére. Az ifjú apuka korábban is úgy nyilatkozott, hogy tervei szerint végig a szülőszobában lesz feleségével. „A szülésnél is mindenképp a feleségem mellett leszek, ez nem is kérdés. Azt gondolom ugyanis, hogy az első érintés, az első kommunikáció, amikor bemutatkozom majd a bébinek, hogy én vagyok az édesapád, az nagyon fontos. A köldökzsinórt is én szeretném elvágni, hacsak el nem ájulok” – nyilatkozta Béci a Viva Comet jelöltjeinek kihirdetésekor. Gratulálunk az újdonsült szülőknek!

Bébibumm! Megszületett VV Béci kislánya

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top