Sztárok

Cipő előtt tisztelgett Az ének iskolája ikerpárja

Felnőtteket meghazudtoló érzelemdús előadással kápráztatták el a Scherzinger ikrek Az ének iskolája tanárait. A tizenhárom éves fiúknak egy Republic-dalt választott tanáruk, Szandi.

„Azért választottam nektek ezt a dalt, mert igazán megmutatja, milyen is volt Cipő” – nyitotta meg az énekórát Szandi. Gábor és Rafael örültek, hogy a Fényes utakon járni című dalt adhatják elő, hisz a két kisfiú jóval komolyabb korosztályánál. Szandi ráadásul nem akármilyen produkciót rakott össze az ikrekkel. A fiúk lenyűgözték a tanári kart és a közönséget is, ugyanis hiba nélkül, tűpontossággal énekelték el a mély mondanivalójú nótát. A közönség soraiban helyet foglalt az egykori Republic basszusgitárosa és alapítója, Boros Csaba is, aki még a főpróbán is meglepte az ikreket. „Cipő egyik, vagy talán kedvenc dala volt. Fényes utakon járni, ez volt az ő mottója” – mondta a zenész, aki könnybelábadó szemmel hallgatta végig a fiúk megható produkcióját.

Cipő előtt tisztelgett Az ének iskolája ikerpárja

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top