Sztárok

Elátkozott hetedik évben szakított Rippel és felesége

Sokáig küzdöttek a házasságukért, mégsem sikerült megmenteniük a kapcsolatot. Az elátkozottnak tartott hetedik évben döntöttek a válás mellett.

A legfrissebb Story magazinban olvashattok róla, hogy hét év után véget ért Rippel Feri és fiatal felesége házassága. „Mindig volt valamilyen cél, amit el kellett érnünk. Képzeljék csak el, hogy milyen az, amikor az ember egy rossz hír után hazamegy, és azon töri a fejét, ebből hogyan lehetne kimászni. Olyankor nem az az első, hogy gyertyafénynél romantikázzon” – vallott őszintén a Story magazinnak Feri. Márpedig nekik bőven kijutott a megpróbáltatásokból. Viviennél öt éve diagnosztizáltak petefészekrákot, majd akkor is fogták egymás kezét, amikor közölték velük az orvosok, hogy soha nem lehet gyermekük. Az élet mégis csodát tett, megszületett a kis Herkules. Most többek között az ő lelki egyensúlya érdekében döntöttek a szétválás mellett.

Feriék közös, őszinte interjúját a a legfrissebb Story magazinban olvashatjátok.

Elátkozott hetedik évben szakított Rippel és felesége

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top