Sztárok

Csődbe ment Bangó Margit vállalkozása

Annyira megnőtt a bérleti díja, hogy a Kossuth-díjas énekesnőnek be kellett zárnia az éttermét, hiába szerették a vendégek az olcsó házi kosztját. A művésznő azonban vállalkozóként sem adja fel álmait – írja a Bors.

Kétszázezerről egymillió forintra ugrott Bangó Margit belvárosi éttermének, a Bangó Margit Konyhájának a bérleti díja. Ekkora terhet már nem bírt el a Kossuth-díjas énekesnő, ezért be kellett zárnia a József nádor téri éttermét, amely olcsó volt, és szerették a vendégek. A művésznő azután adta a fejét vendéglátásra, hogy szerepelt a Hal a tortánban. Bár ott komoly sikert aratott, a tapasztalatai azonban kevésnek bizonyultak a vendéglátóiparban, s becsődölt a vállalkozása, melyre – elmondása szerint – igény volt és lenne is. A Nagy Duett sztárja – aki a második lett a zenés műsorban – azonban nem adja fel: szakácskönyvvel és egy újabb étteremmel igyekszik megvetni a lábát a vendéglátóiparban. „Írok egy receptkönyvet, és van olyan tervem is, hogy újra nyitok egy helyet a Vörösmarty tér környékén. (…) Addig pedig újra járom az országot, hiszen A Nagy Duett után megszaporodtak a felkérések” – árulta el a művésznő, aki duettpartnerével, Lakatos Márkkal egy ruhakollekciót is megálmodott.

Fotó: TV2 / press.tv2.hu
Fotó: TV2/press.tv2.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top