Sztárok

Hajdúék ötmilliós álomútja

New York, Ausztria, Mauritius – több mint tízezer kilométer, és mintegy 5 millió forint; a Blikk szerint ez volt Hajdúék idei első nyaralásának a mérlege.

New York, Ausztria, Mauritius: ezt az útvonalat járta be Hajdú Péter és családja. A Blikk nem volt rest, és nemcsak a kilométerek, hanem az utazásra költött pénz összegét is kiszámolta, az adatokat pedig az olvasók elé tárta. A Hajdú házaspár először decemberben húzott nyúlcipőt: az önvallomásban nagyon jó Péter és Kata ekkor New Yorkba utaztak. „Kicsit szerettünk volna kettesben lenni Péterrel, mert utoljára a születésnapomon volt időnk elutazni, azóta viszont szinte alig jutott időnk egymásra. Sétálgattunk, vásárolgattunk, élveztük a város” – mondta Kata a Blikknek. Az egyébként nem teljes család utána Ausztriába utazott, még a szilvesztert is ott töltötték a nagyszülőkkel, hogy aztán újra útnak eredjenek, és a jóval naposabb Mauritius felé vegye az irányt. A napilap számításai szerint Hajdúék több mint tízezer kilométert utaztak, 5 millió forint fölötti összegért: a tengerentúli városnézés már önmagában közel kétmilliós nagyságrendű, egy közös családi síelés szintén csaknem egymillió forintba kerül, a mauritiusi álomnyaralás pedig valószínűleg kétmillió forint feletti összeg lehetett – a Blikk szerint.

 

Hajdúék ötmilliós álomútja

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top