Sztárok

Erre költi Oláh Gergő a nyereményét

A családja erőn felül támogatta a karancslapujtői énekest, aki mindezt meg is akarja hálálni. Az X-Faktor győztese először is a lakhatási körülményein szeretne változtatni és egy nagybevásárlást fog tartani, idővel pedig a nyeremény autóját is vezetni.

Oláh Gergő szerény anyagi körülmények között élő szülei az utolsó tartalékaikat is bevetették, sőt még kölcsön is kértek pénzt, hogy az utolsó percekben is szavazhassanak fiukra. A 24 éves énekes – aki a döntő előtt versenytársának üzent – ezért a nyereményből nagyobb családjának sokszorosan szeretné meghálálni a támogatást, de legelőször feleségének és gyermekeinek akar kialakítani egy meghitt otthont, jelenleg ugyanis albérletben élnek. „Először is egy saját lakást szeretnék a családomnak. Kertes házra vágyom, jó környéken” – árulta el a Borsnak. Elmondása szerint szeretne egy nagybevásárlást tartani, ami mindent tartalmazna, bútorokat, játékokat, ruhákat, elektronikus berendezéseket. „Jó lenne végre úgy hazamenni, hogy minden, ami a lakásban van, az enyém” – jelentette ki a tehetségkutató nyertese.

A nyeremény autót azonban egyelőre nem tudja vezetni, a jogosítványt ugyanis még nem szerezte meg. Mint a Blikknek elmondta, a tanfolyamot ugyan két éve elkezdte, de csak a KRESZ-ig jutott.

Fotó: RTL Klub / Sajtóklub
Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top