Sztárok

Súlyos beteg Camilla hercegnő

Súlyos, ezt a jelzőt használta Károly herceg hivatala, amikor közölték, hogy Cornwall hercegnője megbetegedett. Ez pedig azt jelenti, komoly a baj.

Súlyos beteg Camilla hercegnőA palota azt közölte, hogy a hercegnőnek súlyos középfül- és arcüreggyulladása van. Az orvosok eltiltották a repüléstől, emiatt le kellett mondania minden közszereplését. Kamilla és Károly jelenleg skóciai kastélyukban, Birkhallban tartózkodnak, innen kellett volna a hercegnőnek tegnap Londonba repülnie, ahol a Royal Albert Hallban lett volna jelenése a Classical Brit Awards rendezvényen. Szerda este egy I. világháborús film premierjére hivatalos, de ezt a programját is törölték. Nem vehet részt azon az eseményen sem, ahol olyan önkénteseket kellett volna kitüntetnie, akik sérült állatokat mentenek és ápolnak. És az e heti negyedik kötelezettségének sem tud eleget tenni, pedig minden évben részt vesz a londoni vendéglátó-ipari főiskola azon rendezvényén, ahol az egykori brit birodalom ételeit népszerűsítik.

Egyelőre nem tudni, hogy a 65 éves hercegnő képes lesz a következő hónapban több mint húsz órát repülni, így veszélybe került a pápua-új guineai, ausztráliai és új-zélandi útja is, melyen a férjével együtt II. Erzsébet trónra lépésének hatvanadik évfordulóját ünnepelik meg.

Kamilla valószínűleg az ilyenkor már zord skót időjárás miatt lett beteg. A hercegnő ugyanis imád sétálni, naponta több órán át járja a huzatos skót erdőket és mezőket. Két évvel ezelőtt sem volt szerencséje, akkor hegyi séta alatt egy lyukba lépve eltörött a lába. De mindössze két hétig pihent, utána begipszelt lábbal folytatta kötelezettségeinek teljesítését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top