Sztárok

Keresztes Ildikó otthagyta az X-Faktort

Keresztes Ildikó a műsor felvétele közben viharzott ki az X-Faktor stúdiójából, mert nem értett egyet mentortársai véleményével.

Keresztes Ildikó otthagyta az X-FaktortKeresztes Ildikóval már a korábbi szériák során is előfordult, hogy erősen a szívére vette egy-egy jelölt sorsát, akár kemény összetűzésbe is keveredve miattuk az X-Faktor többi mentorával, ezúttal viszont szó nélkül viharzott ki a forgatásról, írja a Blikk. Keresztes az egyik versenyző előadása után végighallgatta, hogyan mondanak nemet a továbbjutásra kollégái, majd szó nélkül kivonult a stúdióból, és percekig állt a forgatás. „Hosszú időre leállt a meghallgatás, senki nem tudta, hogy éppen mi történik” – meséli egy szemtanú. Keresztes Ildikó végül visszament a stúdióba, és folytatódott az adás, a történtek kapcsán pedig utólag elmondta, hogy ő igenis látott fantáziát a versenyző hangjában, bár ő is látta, hogy a teljesítménye nem volt elegendő. Azt is elmondta, valószínű, hogy a jövőben is lesznek parázs viták a mentorok között, hiszen sok az olyan pillanat, ami feszültséget szül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top