nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Elbukhatják a csúcsgázsit Szinetárék

Elbukhatják a csúcsgázsit Szinetárék

Veszélybe került a válófélben lévő házaspár csúcsgázsija, hiszen Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán együtt járta az országot.
NLCafé
f Ajánlom

Elbukhatják a csúcsgázsit SzinetárékUgyan benyújtották már a válókeresetet, az év végéig azonban még együtt kell maradnia a Szinetár–Bereczki házaspárnak a színpadon, hiszen 13 közös leszerződött fellépésük van. A Blikk úgy tudja: ketten együtt félmillióért vállalnak egy-egy fellépést. „Ők így voltak teljes egész. Igazi álompárként járták az országot. Külön-külön nem tudnak majd olyan mértékű sikereket elérni, mint együtt” – nyilatkozta a Blikknek Kenéz Ica koncertszervező.

A Bors értesülése szerint Szinetár Dóra – akinek a helyét Kapócs Zsóka veszi át az Operettszínházban – élvezi a függetlenséget, sőt kifejezetten felszabadult, mióta bejelentették a válást. A szombat esti győri fellépése után a kollégáival kapcsolódott ki egy étteremben. A bulvárlap a színésznő egyik ismerősétől úgy értesült, hogy Dórának jót tett a szakítás, hiszen már nem voltak boldogok Bereczkivel.

Megosztás Facebookon