Sztárok

Milliós gázsiért maszekolnak a musicalsztárok

Németországban lépnek fel az Operettszínház tagjai. A színészek a 300 előadásból álló turnéért sztárgázsit kapnak – írja a Blikk.

A Budapesti Operettszínház mesemusicaljének, a Szépség és a Szörnyeteg című darabnak a sztárjai jelenleg Németországban turnéznak. Drezdában és Mannheimben lépnek fel, naponta akár kétszer is. A bulvárlap úgy tudja, a művészek a 300 előadásért a szokásos itthoni fellépti díjuknál jóval magasabb összegért játszanak, így az előadás-sorozatért milliós nagyságrendű gázsi is ütheti a markukat. Homonnay Zsolt és neje, Polyák Lilla családostul költözött ki Németországba a turné idejére, magukkal vitték a két gyereküket is. „Németül játszunk. (…) Fellépti díjról nem beszélhetek, de persze megéri, és jól jön ez a nyáron, főleg, hogy a sok munka mellett kicsit nyaralunk is” – nyilatkozta Homonnay.

Milliós gázsiért maszekolnak a musicalsztárok

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top