Sztárok

Vannak még boldog házasságok Hollywoodban!

Cruise, Bardem, Banderas... sorra érkeznek a hírek a válságba került celebházasságokról. De igenis vannak még összetartó családok, és nem minden hollywoodi házasságot tesz tönkre a féltékenység, nem mindenki lép félre, nem mindenhol alapulnak a házasságok súlyos, többoldalas szerződéseken. Íme, hat sztárpár, akik igenis tudnak valamit!

Vannak még boldog házasságok Hollywoodban!Angelina Jolie és Brad Pitt – 7 éve együtt!

Boldogságrecept: Közös célok, gyerekek!

Noha eddig sem templomban, sem anyakönyvvezető előtt nem mondott igent a Brangelina páros, közös felelősségvállalásaik és a mögöttük álló évek azt mutatják, ők igenis tartósan egymás mellett vannak. Hat gyermeket nevelnek együtt, filmeznek, jótékonykodnak, rengeteget dolgoznak, és nem engedik el soha egymás kezét. Ha az egyikük forgat, a másik vele tart a kis családdal együtt – jó példa erre az is, hogy Angie készülő mozija miatt mindannyian jó ideig Magyarországon éltek. S hogy vajon mi tartja össze őket? Úgy gondoljuk, a közös célok, mint a gyerekek nevelése, vagy épp a jóval elrugaszkodottabb űrlátogatás ötlete. Hogy mit is terveznek, az voltaképpen mindegy, a kulcsszó a boldogságra az, hogy: együtt. Persze ahogyan az a filmes szakmában lenni szokott, olykor őket is próbálják összeugrasztani megcsalás vélt vagy megalapozott gyanújával, ám könnyen túlteszik magukat a pletykákon és az intrikusok arculcsapásaként gyorsan vállalnak még egy gyereket.

Vannak még boldog házasságok Hollywoodban!Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith – 11 éve együtt!
Boldogságrecept: Egymás feltétlen elfogadása!

James Bond megtestesítőjéről nem lehet azt mondani, hogy a privát életben is a cicababákat hajkurássza. Több mint tíz éve töretlenül imádja a ma 44 éves feleségét, Keelyt, akivel szemben egyáltalán nem elvárás részéről, hogy az év 365 napján tiptop nő legyen. Emellett nemrégiben Keely is azt nyilatkozta, az ő kapcsolatuk sokkal több annál, mint hogy a ráncokat és a hurkákat számolják egymáson az idő elteltével. A házasságuk néhány éve válságba jutott – a férjnek akkor voltak önértékelési gondjai, amikor nem kapta meg az új James Bond-film főszerepét, és bizony fiatal nők segítségével próbálta bizonyítani önmagának, amit kár volt, hiszen tudja a fél világ: ő egy döglesztően sármos pasi. Keely átvészelte mellette azt az időszakot, és manapság már úton-útfélen hangoztatják: boldog kapcsolatuk titka, hogy kívül-belül elfogadták egymást, a hibáikkal együtt, és már nem törekszenek változtatásra.

Vannak még boldog házasságok Hollywoodban!Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones – 12 éve együtt!

Boldogságrecept: Időről időre megújulni!

Sokféle szerelem van, s hogy melyik a színarany, azt leginkább a nehéz élethelyzetek mutatják meg. Michael és Catherine románcának nem sok időt jósoltak a köztük lévő hatalmas korkülönbség miatt. Senki nem gondolta volna, hogy épp a fiatal, szexszimbólumnak kikiáltott színésznő lesz az, aki olyan odaadással ápolja, törődéssel, szeretettel gyógyítja rákos férjét, mint ebben az esetben a feleség. Catherine-nek egyetlen pillanatra sem jutott eszébe, hogy magára hagyja két gyermeke apját, pedig az ilyen helyzetek teszik igazán próbára a kapcsolatokat. A színész csodával határos módon meggyógyult, és ezzel együtt a szerelmük is megújult, egy magasabb szintre emelkedett. A párost két gyermekük, egy kilencéves kislány és egy tizenkét éves fiúcska is összeköti. Az ő esetük példázza, a korkülönbség a szerelem kimenetele kapcsán igazán nem jelent semmit.

Vannak még boldog házasságok Hollywoodban!Celine Dion és René Angélil – 21 éve együtt!

Boldogságrecept: Arra vágynak, ami már az övék!

Élethosszig tartó szerelmek márpedig vannak – igen, még a celebeknél is! Celine Dion mindössze 12 esztendős volt, amikor először találkozott a menedzserével és későbbi férjével, Renével. A férfi jóval idősebb volt nála, ám a boldogságuk esélyein nem ez rontott legtöbbet: az énekesnő rendkívül nehezen esett teherbe. Több műtét és mesterséges megtermékenyítési kísérletet követően volt képes csak életet adni három fiának – René mindeközben töretlenül mellette állt, segítve őt a magánéletben és a karrierjében is. Kettejük házassága azóta is szoros szövetség: együtt dolgoznak, együtt terveznek, együtt álmodnak, és nap mint nap hálát adnak az égnek a gyerekeikért, akikkel nagyon sokat törődnek, hiszen az ikreik még csak kétévesek. Többször nyilatkozták: nagyon vigyáznak a nehezen megszerzett boldogságra, megbecsülik a harmónia minden pillanatát.

Vannak még boldog házasságok Hollywoodban!Meryl Streep és Don Gummer – 30 éve együtt!

Boldogságrecept: Lemondani az önző vágyakról!

A díva egy interjúban nemrégiben azt mesélte, azért tudott boldog maradni a házassága, mert még időben észbe kapott és elkezdett lemondani az önző vágyairól. Mint mondja, harmincöt éves kora felett már minden szerep a sorstól kapott ajándék volt számára, hiszen férje, Don mellett szerencsére megtehette, hogy nem hajtotta a feladatokat, és elsősorban a családjának élt, csupán azt a filmet elvállalva, ami igazán kedves volt a szívének. Emellett Don és Meryl több évtizedes szerelme két művészlélek találkozása is, és mint ilyenek, megértik egymás hóbortjait. Don elismert szobrász, és négy közös gyermekük példás apja. A színésznő különösen boldog attól, hogy mellette a hétköznapokban civil feleség maradhatott, akinek egyáltalán nem hiányzik a csillogás.

Vannak még boldog házasságok Hollywoodban!Dustin Hoffman és Lisa Guttsegen – 31 éve együtt!

Boldogságrecept: Sikeres férfi + sikeres nő = sikeres házasság!

Dustin Hoffman szerint a jó házasságnak két fontos titka van: az egyik, hogy a felek mindketten legyenek sikeresek a munkájukban, a másik pedig, hogy ne éljék meg túlságosan tudatosan magát a hitvesi létet, ne görcsöljenek azon, vajon mindent jól csinálnak-e a kapcsolatukban. Ő már csak tudja, hiszen évtizedek óta a felesége Lisa Guttsegen, aki sikeres sztárügyvéd, emellett egy bőrápolókat gyártó cég tulajdonosa és négy közös gyermekük édesanyja. Hogy volt-e valaha kettejük között hullámvölgy, nem tudni – mindenesetre ha megesett ilyen, azt igencsak diszkréten intézték. Napjaink világhálóján legalábbis félrelépésnek nyoma sincs, azaz esetükben még csak a haraszt sem zörgött soha.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top