Sztárok

Villantott az 54 éves Sharon Stone

Sharon Stone is beállt azon sztárok sorába, akikről filmszerepek híján már csak sorozatos villantásuk kapcsán írnak.
fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail

Az 54 éves színésznő reggel még hatéves fiával az Eiffel-toronynál kirándult és fagyiztak. Pár órával később a gyereket visszavitte egy puccos szállodába, és a dadákra bízta. Ezután Sharon egyedül indult sétálni, ám sokkal merészebb szettben, mint amikor a gyereke is vele volt. A színésznő egyáltalán nem vett melltartót felsője alá, így gyakorlatilag bárki megcsodálhatta ma is hibátlan alakját.
Az európai lapok persze címlapon közlik Sharon villantását, ami megosztja az embereket. „Lehet, hogy szép nő, de miért kell nappal ilyen ruhában mutogatnia magát? Csak azért, hogy beszéljenek róla?!” – írta egy fórumozó, mire egy másik megvédte a színésznőt: „Szexis, jól néz ki! Jól teszi, hogy vagány és bevállalós!”

Sharon két héttel ezelőtt is otthon hagyta melltartóját, akkor egy AIDS-alapítvány rendezvényén mászkált fehérnemű nélkül. De az 50 éves Meg Ryan is hasonlóan tett: ő New York-i sétájához felejtett el melltartót venni.  Egy hónapja a 44 éves Nicole Kidman gondolta úgy, hogy még nincs szüksége melltartóra.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top