Sztárok

Komár Lászlót csúnyán megbüntették

Harmincezerre büntették Komárt, pedig a gyerektartás miatt spórolnia kéne. Az énekes azt mondja: különösen figyel rá, nehogy túllépje a sebességkorlátozást, mégis lemeszelték.

Komár Lászlót csúnyán megbüntették50 helyett 60 kilométer/óra sebességgel hajtott Komár László, aki úgy tűnik, hiába fogadta meg, hogy spórolni fog, és nagyon odafigyel majd a gyorshajtásra. „Nem érzem az 50 és a 60 közti különbséget, így is azt szoktam hinni, hogy állok. A mutatót pedig nem látom pontosan, annyira vékonyak a rubrikák. Olvasószemüvegben pedig nem fogok vezetni, inkább gyalogolok. Már a kislányom is rám szólt: Apa, miért nem mész gyorsabban?” – mesélte a már két éve józan Komár a Blikknek. Pedig éppen lánya miatt spórolna, hiszen már nem úgy van, mint az átkosban. „Az ORFK traffipaxos részlegénél tényleg volt egy haverom, aki minden gyorshajtásomat semlegesítette.  Sosem felejtem, amikor lemeszelt egy fiatal rendőr, akinek azt találtam mondani: Nyugodtan gyűrje össze a cédulát, mert egy telefonomba kerül, és ennek holnap már nyoma sem lesz. Nagyon meggyőző lehettem, mert tényleg összegyűrte, és jó utat kívánt” – mondta az énekes a régi szép időkről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top