Sztárok

Falusi Mariann versenyzőnek udvarolt

Nem először fordul elő, hogy a Megasztár zsűrijében ülő hölgy szexisnek talál valakit a tehetségkutató színpadán, de Falusi Marianntól talán senki nem várta ezt a meglepő kijelentést.

Falusi Mariann az egyik legszínesebb egyéniség a Megasztár zsűrijében – ami szó szerint is értendő. Az egyik versenyző ugyanis a válogatások alatt megjegyezte, mennyire jól áll az énekesnőnek a kék szín. Farkas Jenser Balázs most visszakapta a bókot, sőt! A brazil fiúval folytatott párbajban végül ő kerekedett felül, így ő folytathatja a versenyt. „A színesztétához lenne egy-két szavam. Kékbe öltöztem, mert múltkor azt mondtad, hogy az nekem jól áll. Azt kell mondjam, ez oda-vissza jól működik, hiszen nagyon szexi vagy a színpadon” – mondta Falusi a srác kék ingére célozva. A hatás nem maradt el természetesen, Bereczki Zoltán és Bochkor Gábor azonnal üdvrivalgásban törtek ki az egyébként éppen harmóniára talált Mariann kijelentése hallatán.

 

Falusi Mariann versenyzőnek udvarolt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top