Sztárok

A 24 éves Rihanna 24 legnagyobb botránya

24 éves lett a héten a zenei ipar botrányfelelőse, Rihanna. A jeles alkalomra mi egy 24 szálból álló botránybokrétával készültünk.

24. Rihanna 2009 februárjában írt bele először a nagy celebbotránykönyvbe, mégpedig rögtön a kék fény fejezetbe. Akkori barátjával, Chris Brownnal való összetűzéséből felszakadt szájjal, zúzódásokkal és betört orral került ki.
A 24 éves Rihanna 24 legnagyobb botránya23. „Csak sajnálni tudom azokat a pasikat, akiknek a barátnője nem küld meztelen fotót magáról” – nyilatkozta Rihanna, miután a Brownnak korábban küldött fotók a netre kerültek.

22. Jó-jó, vágjuk, Rihanna született méteráru-ellenes, és a kincstári „bőrkötéses” viselet örök elkötelezettje, igaz, ezt a GQ 2009. decemberi címlapján topless bizonyította.

21. Meztelen fotók a neten, amiket exbarátjának, Matt Kempnek küldött az énekesnő, aki kicsit sem irigy természetű. Rögtön megosztotta barátaival is.

20. Biszexuális szerető a múltból. Tajah Burton állítólag két éve örülhetett futó viszonynak Rihannával.

19. Nem bolti, de lopás. A sztárt beperelte David LaChapelle fotóművész, aki szerint Rihanna a klipjéhez az ő fotóiból nyúlt ötleteket. Hasonlóság tényleg volt, és ilyesmire korábban is akadt példa a sztár esetében.

18. Rihanna a 23. szülinapján az NBA All-Star fellépője volt, ahol a mikrofonnál csak intim testtájait markolászta többet.

A 24 éves Rihanna 24 legnagyobb botránya17. Csak szex Ryan Phillippe-pel. „RiRi odavan érte, és lefeküdtek egymással. Nem is először” – nyilatkozta az énekesnő egyik ismerőse egy éve.

16. Soha szebb feladat Rihannának, mint egy kozmetikai gyártó tavalyi reklámfelkérése. Rengeteg pénz, a plakátokon pedig igazoltan, plusz anyaszült meztelenül lehet pózolni.

15. Colin Farrell tavaly márciusban talán úgy ébredhetett, egyedül Rihannával nem hozták még össze. Este már együtt vacsoráztak, amit sok flörtölő sms követett, de komoly kapcsolat nem.

14. A S&M című számában Britney Spearset rávette a szado-mazo közreműködésre. Az eredmény a klip menetrendszerű letiltása jó pár országban. Bravó!

13. Három eltitkolt féltestvér. Az énekesnő mindig nyíltan beszélt barbadosi családjáról, de az csak egy éve derült ki, hogy három idősebb féltestvére is van.

12. Az amúgy hetero Adele tavaly úgy nyilatkozott, Rihanna kedvéért leszbikus lenne, aki „csábító külsejével” egy perc alatt levenné a lábáról.

11. Flört és szexi üzenetek Twitteren. Chris Brownnal egymásra találtak ismét. Cukikat, bensőségeseket üzengetnek nyíltan egymásnak a mikrosite-on, sokan pedig az előzmények ismeretében hörögnek.

A 24 éves Rihanna 24 legnagyobb botránya10. Tavalyi kanadai koncertjén 16 ezer néző előtt esett  egy hatalmas „arcosat”, nem először. Nem tudni, hogy a cipő, egy rossz mozdulat vagy tudatmódosító szerek okozták-e.

9. Lazán, mint a kazán, vallja RiRi a kapcsolatok terén is. Tavaly júliusban fotókkal bizonyították, igenis kavart a zenész Drake-kel. Ő az egészet letudta azzal, hogy „ez semmi komoly”.

8. Hiába vágta erotikus pózba és szőke parókába magát a 2011–2012-es Armani-kampány kedvéért, sokan visszasírták a brand korábbi arcát, Megan Foxt. 

7. 2011 szeptemberében egy ír farmer földjén forgatta a We Found Love klipjét, félmeztelenül. Az előre be nem jelentett, illetlen mellbimbói ellen Alan Graham birtokos címlapokon emelte fel szavát.

6. Az énekesnő a prüdériát hírből sem ismeri, úgy jár felnőttboltokba, mint más a közértbe. Párizsban a paparazzik orra előtt vert el 1500 dollárt egy szexboltban erotikus ketyerékre, bilincsre és fehérneműre.

5. Este 10 előtt tiltólistán van a francia csatornákon (plusz 11 másik országban is) Rihanna We Found Love című száma. Na ne már, hogy még a franciáknak is sok a drog, szex, tetkó a négyzeten és hányás, mindez egy klipen belül.

A 24 éves Rihanna 24 legnagyobb botránya4. Rihannát két hónapja Hawaiin fotózták le, pihenés, nem mellesleg egy jointnak látszó tárgy elpattintása közben. Még egy kényszeredett tagadással sem fárasztotta magát.

3. Már szinte minden zenei csapból Rihanna és Chris Brown titkos viszonya folyik. Hol van már a három évvel ezelőtti távolságtartási végzés? A TMZ oldal videóval tudja bizonyítani, hogy a páros egy helyen bulizott a napokban. 

2. Lazított a tempón, és egy közepes erősségű vizuális terrorral melegített be szülinapjára. A nagy nap előtt vérvörös démonból Rod Stewart-kópiává vedlett.

1. A barbadosi pacsirta születésnapjára időzítette legújabb száma debütálását, nővédő egyesületek sokaságát prüszkölésre késztetve. Hogy miért is? A lány erőszakos exével kokettál – félreérthetetlenül – a duettben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top