Sztárok

Már ötgyermekes anya lehetne Jennifer Aniston

Az amerikai Star magazin szerint Aniston most éppen ikrekkel várandós. Nem bírtunk ellenállni a kalkulációs kényszernek, és megszámoltuk, pontosan hány gólyahírrel kapcsolatos kacsa röpködött eddig a színésznő múltjában.

Már öt gyermekes anya lehetne Jennifer Aniston5.
2005
Apajelölt: Brad Pitt színész, exférj

Brad Pitt és Jennifer Aniston házassága alatt főként két dologgal vádolták meg a páros nő tagját. Egyrészt azzal, hogy karrierje miatt nem akar gyereket, másrészt hogy igenis akar, annyira, hogy már terhes is. Ez utóbbit azzal az információval támasztották alá, méghozzá alulmúlhatatlanul gyengén, hogy Jennifert többször is látták kijönni Beverly Hills egyik legelismertebb szülész-nőgyógyászának, dr. Mary C. Kerrnek a rendelőjéből. A doktornő és a nála tett látogatások igazi jokernek bizonyultak a későbbiek során is a gólyahírgyártók számára, amit pironkodás nélkül, rutinosan kaptak elő babaprojektet alátámasztó bizonyítékként a színésznő John Mayerrel folytatott románca alatt is. A New Weekly bulvárlap nem aprózta el, címlapon hozta Jennifer terhességét, nemcsak azt állítva, hogy gyereket várt Brad Pitt-től, hanem azt is, hogy az Angelina Jolie miatti szakítás miatt később a sztár elvetélt.

Már öt gyermekes anya lehetne Jennifer Aniston4.
2006. március
Apajelölt: Vince Vaughn színész, exbarát

A színésznő Vince Vaughnnal folytatott kapcsolatát nagyon diszkréten kezelte, a Star magazin mégis tudni vélte, hogy egy, a coloradói Telluride-be tett egyhetes kirándulásuk célja a gyereknemzés volt. „Valentin-napon szólította fel Jennifer Vince-t, hogy ajándékozza meg őt egy kisbabával, mégpedig azonnal” – írta akkor a lap, amely egy közelgő esküvőt, valamint az év március 28-ára (Vince Vaughn 36. szülinapjára) egy nagy terhességi bejelentést is pre-hallucinált. Bár a színésznő várandósságáról túl terebélyesnek vélt mellei, valamint bőnek kikiáltott ruhái miatt még 2006 októberében is rendszeresen cikkeztek, végül a Vaughn-féle kapcsolatból sem házasság, sem kisbaba nem lett. 

Már öt gyermekes anya lehetne Jennifer Aniston3.
2008–2009
Apajelölt: John Mayer énekes-zeneszerző, exbarát

A pár 2008 áprilisában jött össze, kapcsolatuk pedig elég viharosnak bizonyult. Többször is szakítottak, majd kibékültek, szerelmüket mégis elég jelentékenynek ítélte az amerikai sajtó ahhoz, hogy szinte heti rendszerességgel jövendőbeli házaspárnak, mi több, szülőknek kiáltsa ki a színésznőt és nyolc évvel fiatalabb zenész barátját. Az általuk vizionált Mayer–Aniston bébit érthető okokból úgy várták, mint örömlányok a jól fizető vendéget. 2008 novemberében a Star magazin még ikerterhességet látott bele a románcba, sőt alkalmilag a színésznő termékenységi praktikáival és speciális diétájával is részletesen tisztában volt, míg a változatlanság kedvéért a Life & Style magazin 2009. márciusi számában „Végre itt a baba!” – felkiáltással tette címlapra a statáriális bulvárbíróság által ismét terhesnek „ítélt” színésznőt. A hasonló „prémiuminfóknak” köszönhetően a hasonló lapok példányszáma persze hatalmas volt, ahogyan Jennifer felháborodása is. „Így szinte teljesen lehetetlenné teszik, hogy egy szép napon örömmel jelenthessem be, terhes vagyok. Mindenki azt gondolná, na persze… Olyan ez, mint a fiú esete, aki túl sokat kiáltott farkast” – nyilatkozta a színésznő.

Már öt gyermekes anya lehetne Jennifer Aniston2.
2010.
Apajelölt: Gerard Butler, színész, exszerető

Jó két éve az OK! magazin egy egész címlapot szentelt annak, hogy a színésznőt összeboronálja aktuális filmbéli partnerével, Gerard Butlerrel (Exférj újratöltve). A kimunkált „Végre egy baba Jennek” felkiáltással kürtölték világgá egy újabb nem létező mini-Aniston várható érkezését. A lap nagyon tudta, hogy Jennifer mit is akar: egy kislányt. Még pedig Gerardtól, akit állításuk szerint tökéletes DNS-donornak tartott. Az akkor 41 éves Jennifernek azonban nem volt sajátja a teljes közöny, azt nyilatkozta, ez ilyen kóbor és eszetlen találgatásokon pontosan nyomon követhető az amerikai bulvárpangás időszaka. Szerinte ugyanis, ha épp semmi érdekes nem történik, szinte reflexszerűen újabb konzervterhességet akasztanak a nyakába.

Már öt gyermekes anya lehetne Jennifer Aniston1.
2011. december
Apajelölt: Justin Theroux, színész, élettárs

A legújabb terhessége, pontosabban az arról szóló találgatások egészen frissek. A 40 éves apajelölttel Jennifer alig egy éve van együtt. Már-már azt hittük, 2011-ben elmaradnak a „Jennifer Aniston gyereket vár” szalagcímek, de duplán tévedtünk, ezúttal ugyanis az a hír járja, hogy a színésznő ikreket vár. Jennifer persze a szokásos forgatókönyv szerint már cáfolta is a várandósságáról szóló pletykákat, de a terhességi hírorkán csak nem csillapodik. A találgatásokat igazolni látszanak a színésznő nemrégiben felbukkant pluszkilói is, amelyeket ő a dohányzás abbahagyásával indokolt, míg mások a terhességi hormonkészítményekkel magyaráznak. Ha ennyi nem lenne elég, íme, még két érv a lassan menetrend szerinti Aniston-gólya érkezése mellett. Az egyik, hogy egy kíváncsi szomszédja (pusztán jó étvággyal nem indokolható) nagy pocak társaságában látta többször is átöltözni a sztárt az ablakában, a másik, hogy a korábban szívesen borozgató Jennifer mostanában mindenfajta formában elutasítja az alkoholt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top