Sztárok

Három eltitkolt gyereke van Schwarzeneggernek

Közel sem csendesedik az Arnold Schwarzenegger körüli botrány. Múlt héten kiderült: több mint 10 évvel ezelőtt fia született a színésznek a házvezetőnőjétől. Most újabb balkézről való csemeték kerültek elő.
 Nem tér vissza Schwarzenegger

Három balkezről született gyereke van SchwarzeneggernekPedig sokan azt hitték, Arnold Schwarzenegger szekrényéből nem eshet ki csontváz. Látszólag boldog házasságban élt, négy gyermek édesapja, sikeres színész és kevésbé sikeres politikus. De mint kiderült, a felszín alatt mocskos, sokakat megbotránkoztató, kettős életet él.
Két hete a színész és felesége, Maria Shriver bejelentették, hogy különválnak, és csupán egy hetet kellett várni arra, hogy kiderüljön, miért. Arnold több mint 10 éve viszonyt folytatott a bejárónőjükkel, Mildred Baenával, akinek gyereke született a férfitól. Épp akkor, amikor Shriver is terhes volt a színész legkisebb gyerekével. Minderről a feleség csak néhány hete szerzett tudomást, és azonnal különvált férjétől, a két idősebb gyereke pedig megtagadta Schwarzeneggert, még a nevüket is megváltoztatták.

Most pedig újabb botrány van kibontakozóban. A színésznő Jane Seymour ugyanis arról fecsegett a sajtóban, hogy még legalább két házasságon kívüli gyerekről tud, akinek Arnold az apja. „Nem lepődtem meg azon, hogy Maria és Arnold különváltak. Az én információim szerint még legalább két gyermek kerülhet elő” – mondta a színésznő a CNN-nek. Egy nő máris jelentkezett Arnold ügyvédjénél, mondván: DNS-teszttel tudja bizonyítani, hogy a nyolcéves fiának is a színész az apja.
Eközben a New York Post arról számolt be, hogy a bejárónő, Baena soha nem mondta el a fiának, vagy a férjének, családjának, hogy ki a kisfiú igazi apja, egyedül Schwarzenegger tudta az igazat, aki busásan megfizette a nőt.

Baena és fia, aki a politikus-színésztől született
Baena és fia, aki a politikus-színésztől született

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top