Sztárok

December a szakítás hónapja! 8 pár ment szét!

December sajnos nem mindenkinek a karácsony, az öröm, az ünnepek időszaka. Egyesek a legmélyebb poklot élik meg ilyenkor: szakítanak szerelmükkel. Az elmúlt hetek legszomorúbb sztárszakításait vettük nagyító alá.

Zac Efron és Vanessa Hudgens
Álszerelem volt az egész?

Négy évig járt együtt a Highschool musical két sztárja.  A két fiatal hiába mutatott tökéletesen egymás mellett, valami elromlott közöttük, és pár napja elhatározták, hogy külön utakon folytatják. A rossz nyelvek szerint talán túl szépen is mutattak egymás mellett, hiszen a jól fésült Efron valójában a saját neméhez vonzódik, és a párt a Disney-csatorna hozta össze, mondván, jót tesz a Highschool musical hírnevének, ha a két főszereplő a valóságban is egymásba szeret.

December a szakítás hónapja! 8 pár ment szét!

Nem tudni, hogy igazak-e a pletykák, mindenesetre a fiatalok kapcsolata sok vihart megélt, Zac akkor is kitartott Vanessa mellett, amikor házi aktképei kikerültek, és az őt foglalkoztató Disney-csatorna majdnem kirúgta. 

Michael C. Hall és Jennifer Carpenter
Magukat is becsapták

A Dexter című sorozatban testvérpárt alakító Michael C. Hall és Jennifer Carpenter az életben házastársak. Kapcsolatuk látszólag felhőtlen volt, az asszony férje mellett állt, amikor a sztárnál januárban Hodgkin-kórt diagnosztizáltak. A férfi a Golden Globe-gálán már sapkában vette át a legjobb színésznek járó díjat, és  parókában forgatott.

December a szakítás hónapja! 8 pár ment szét!

Jennifer Carpenter pár hete még úgy nyilatkozott: a betegség közelebb hozta a férjével. „Megtanultuk egymást megbecsülni és értékelni. Furcsamód ez a betegség volt a legjobb dolog, ami történhetett velünk és Michael haja szebb lett, mint korábban volt” – nyilatkozta Jennifer, akinek szavai ma már üresen csengenek. A pár ugyanis kétévnyi házasság után szakított egymással. 

Dylan Walsh és Joanna Going
Vérre menő csata várható a bíróságon

A Kés/Alatt szívtipró dokija, Dylan Walsh visszafogott, csendes életet élt felesége, Joanna Going oldalán. A sorozatsztár azonban már jó ideje boldogtalan volt a házasságában – mint a napokban kiderült. Dylan beadta a válókeresetet, a papírokon kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott.

December a szakítás hónapja! 8 pár ment szét!

A sztár viszonya állítólag olyannyira megromlott a feleségével, hogy követeli a felügyeleti jogot hétéves kislányuk felett is. Egyes hírek szerint a sztár félrelépett, míg mások szerint szó sem volt ilyenről, nagyon szerette feleségét és hűséges volt hozzá.

Scarlett Johanson és Ryan Reynolds
A férfinak fontosabb volt a pénz, mint a neje

A színésznő két évvel ezelőtt ment hozzá Ryan Reynoldshoz. A harmincnégy éves kanadai színész a világ egyik legkedveltebb szívtiprója, a két sztár között tombolt a szenvedély. Ám úgy tűnik, kialudt a láng. „Hosszas gondolkodás után úgy döntöttük, hogy külön folytatjuk az életünket. Hatalmas szerelemmel indult ez a kapcsolat, és szeretettel szállunk ki belőle. Mivel tudjuk,  hogy a szakítást nem őrizhetjük meg magunkban, csak annyit kérünk, fogadják el a döntésünket” – ez állt a hajdani pár közleményében. 

December a szakítás hónapja! 8 pár ment szét!

Az amerikai Us Weekly című magazin szerint Scarlett volt az, aki kilépett a házasságból, már jó ideje boldogtalannak érezte magát. „Scarlettet zavarta, hogy rengeteg időt töltenek külön a férjével, akinek egyre fontosabb lett a karrierje. Ryan szerette őt, de igazán nem tett meg mindent, hogy felesége kedvében járjon, hajtotta a pénzt és a sikert” – mesélte a pár egyik barátja. Reynolds egy interjúban mindössze annyit mondott, hogy minden akkor változott meg közte és a felesége között, amikor összeházasodtak. 

David Thewlis és Anna Friel
Lecserélték egy fiatalabb férfira

Igencsak csúnyán járt a feleségével, a színésznő Anna Friellel a Harry Potter-filmjek sztárja, David Thewlis. A Remus Lupint alakító színész kilenc éve volt a férje a színésznőnek, amikor is az asszonyka azzal állt elő, hogy van egy fiatal színész, aki még kezdő a szakmában, támogatni kellene, és pár hónapra befogadná a közös otthonukba.

December a szakítás hónapja! 8 pár ment szét!

A mit sem sejtő férj balgán nem bánta, sőt még hónapokra el is utazott forgatni. Mindennek az lett a vége, hogy Anna kilencévnyi házasságot rúgott fel és összejött a fiatal Don Juannal, míg Thwelis beadta a válókeresetet. 

Liz Hurley és Arun Nayar
Nem bír megmaradni egy férfi mellett

Hetek óta tartja magát a pletyka, hogy Liz Hurley-nek viszonya van egy sportolóval. A modell eddig tagadta, hogy a barátságon kívül bármi köze lenne a negyvenegy éves ausztrál Shayne Warne-hoz, de a minap bevallotta, hogy bizony válik a férjétől.

December a szakítás hónapja! 8 pár ment szét!

Hurley-nek jobbára hosszú kapcsolatai voltak, tizenhárom évig élt együtt Hugh Granttel, majd egy milliomostól, Steven Bingtől született a kisfia, Damian. Arunnal nem született közös gyermekük. A nő egyébként a brit lapok szerint messze nemcsak baráti kapcsolatban van a már említett sportolóval, hanem együtt járnak, és vele csalta meg a férjét. 

Kim Kardashian és Gabriel Aubrey
Nem volt elég híres a pasihoz

Az amerikai valóságshow-sztár, Kim Kardashian már hónapokkal ezelőtt kinézte magának Halle Berry egykori, kedvesét, Gabriel Aubrey-t, akitől az Oscar-díjas sztár Nahla nevű kislánya született. A híres pasikalandjaival rendre az amerikai bulvárlapokban szereplő Kim nagyon belehabarodott a szépfiúba, aki azonban rövid úton kiadta az útját.

December a szakítás hónapja! 8 pár ment szét!

Hogy mi az ok? Egyesek szerint egyszerűen az, hogy Kim nem olyan híres, megbecsült és gazdag, mint Halle Berry volt, és a jó tartáshoz szokott szépfiúnak kevés volt az, amit a fekete hajú „Paris Hilton” nyújtani tudott neki. 

Németh Kristóf és Niki
Kibékülnek valaha?

Már jó ideje mondogatták, hogy valami nagyon nem stimmel a Barátok közt sztárja, Németh Kristóf házasságával. A színész sok időt töltött külön orvostanhallgató feleségétől, aki végül úgy döntött: nem bírja tovább, és elhagyta Kristófot.

Fotó: Sanoma Archív/Rákosi Péter
Fotó: Sanoma Archív / Rákosi Péter

A férfi nagyon megsínyli ezt a nehéz időszakot, gyakran színházi próbákon tör rá az elfojtott düh házassága kudarca miatt. Családja, barátai, kollégái támogatják és mindenben mellette állnak, de ennek ellenére nehezen tudja feldolgozni, hogy nem úgy működött a házassága, ahogyan azt szerette volna.


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top