Sztárok

Take That exkluzív! Robbie Williams: “Drogproblémákkal küzdöttem… hibáztam”

15 évvel ezelőtt hangos szóváltások közepette Robbie Williams kiszállt a Take Thatből és az együttes feloszlott. Robbie megküzdött démonaival és sikeres szólókarriert futott be. Most 15 évvel a sárdobálás után az öt énekes újra összeállt. Megbeszélték sérelmeiket, új dalokat írtak, és ismét együtt, öten lépnek színpadra. A Nők Lapja Cafénak adott exkluzív interjúban meséltek a múltról, a haragról, a drogokról, de a jelen örömeiről is. "Felnőttünk..." – mondták.

15 év után először léptetek együtt színpadra az angol X-Faktor tehetségkutatóban sztárvendégként. Mindannyian idősebbek lettettek, érettebbek, ennek köszönhető, hogy már nincs rivalizálás köztetek? (Elsősorban Robbie-ra és Garyre gondolok.)
Gary: Eleinte elképzelni sem tudtam, hogyan fogunk együtt új albumot készíteni, és ez nem a korábbi, ismert problémák miatt volt. Úgy gondolom egyébként, hogy egy zenekar újraegyesülésének gondolata már a feloszlás pillanatában megfogalmazódik a tagokban. Mára van sikeres friss lemezünk, 2011 májusában pedig turnéra indulunk.

Az X-Faktorban léptek fel először közösen
Az angol X-Faktorban léptek fel először közösen

Robbie: Be kell vallanom, hogy kezdetben ideges voltam. Őszintén szólva az első alkalom, amikor a stúdióba mentem, szörnyű volt. Időbe telt, mire újra megismertük egymást, de úgy vélem, mostanra ismét közel kerültünk egymáshoz. És nem csak a munka hozott össze minket. Ez az „ötös felállás” már nem csak a színpadon van. Havonta egyszer igyekszünk megszervezni egy szabad vasárnapot, amikor összejövünk vacsorázni, szórakozni. Ilyenkor a családtagjaink is csatlakoznak hozzánk.

November 19-én jelent meg a Progress című albumotok. Mennyi ideig dolgoztatok a dalokon? Milyen hangvételre számíthatunk? És melyik dalszöveg áll hozzátok a legközelebb?
Mark:Több mint egy éve kezdtünk el a lemezen dolgozni. Hihetetlen folyamat volt. Személyes kedvencem a korongról az első dal, a The Flood. A videoklipje tökéletesen bemutatja, hogy mi történt velünk. Rengeteg nehéz helyzeten mentünk keresztül együtt, még akkor is, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogy mi szerettük volna. Mindezek ellenére azonban még mindig együtt vagyunk, támogatjuk egymást.
Howard: Az S. O. S.-t nagyon szeretem. Igazi partidal. Ahogy meghallod a ritmusát, automatikusan elkezdesz mozogni a zenére. Mark és Rob remek munkát végeztek.

Teljes a Take That csapat
Teljes a Take That csapat

Decemberben megjelenik a Look Back, Don’t Stare: A Film About Progress című DVD-filmetek, ami az összeállás időszakát mutatja be. Számíthatunk sírós, békülős jelenetekre? Engedtétek, hogy a kamera akkor is forogjon, amikor a múlt sérelmeit beszéltétek meg?
Gary: Az elmúlt egy évben mindenhova követett minket egy forgatócsoport. A DVD igaz, őszinte történetet mutat be arról, hogyan jöttünk újra össze, miként dolgoztunk a stúdióban. A film érdekessége, hogy fekete-fehérben forgattuk.
Jason: És a kérdésedre válaszolva: igen, megmutatja azt is, hogy milyen reményeink, aggodalmaink és gondjaink voltak a közös munkát illetően.

Robbie, a No Regrets című dalod – ami a kiválásod után született – köztudottan a Take That tagjainak szólt. Akkor még volt benned sértettség, hogy kerekedtél felül ezeken? (A No Regrets dalt Robbie 1998-ban írta, arról szól mennyire rosszul érezte magát a Take Thatben, hogy nem találta a helyét, és hogy a mosoly, amit a világ róluk látott, művi volt – a szerk.)
Robbie: Tudod, amikor legutóbb együtt dolgoztunk a fiúkkal tizenöt éve, akkor nem csapat voltunk, hanem öt szóló énekes, akik között ment az erőfitogtatás, az olyan pozícióharc, „hogy én akarok a legismertebb lenni”, „én akarok az lenni, aki a legtöbbet iszik”, és így tovább… 1998-ban, amikor ez dalom megjelent, már drogproblémákkal is küzdöttem. Mára tudom, hogy nem volt igazam, hibáztam. A dal utolsó sorát is megváltoztattam, ez most így hangzik: „Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a szeretet, ami köztünk volt, hivatalosan is életben van!”

(Az eredeti dalszövegben az utolsó mondat úgy hangzott: Azt hiszem, a szeretet, ami köztünk volt, hivatalosan is halott – a szerk.)

Itt már érezhető volt a feszültség Robbie és a csapattagok között
Itt már érezhető volt a feszültség Robbie és a csapattagok között

Vannak aggodalmaitok, félelmeitek az összeállást illetően?

Howard: Szkeptikus voltam a visszatéréssel kapcsolatban. Hinni akartam benne, hogy minden rendben lesz, de azzal is tisztában voltam, hogy Robbie nagyon könnyen meggondolja magát. Büszke vagyok, hogy végül kiállt mellettünk, minden remekül működött, és sikeres albumot adtunk ki. Egy hét alatt több mint 520 000 példány fogyott a korongból, amely eredménnyel rekordokat döntöttünk meg. Ez őrület.

Úgy tűnik, hogy míg a 90-es évek Take Thatjét erősen a külsőségek jellemezték – koreográfia, erős szexualitás (gondolok itt a Sure című klipre), divatos „egyenruhák”, addig mára egy sallangoktól mentes, csak a zenére koncentráló bandával találkozunk. Akik nem feltétlenül a divatot követik, hanem teremtik. Jól látom ezt?
Gary: Mindenki felnőtt. Nézd csak meg! Még Robbie is megnősült, mára mindannyian megállapodtunk. Úgy vélem, ez a zenénkben is visszaköszön.

Mire vagytok a legbüszkébbek, amit a Take That a fennállása óta elért? Emlékszem, 16-17 éve Sir Paul McCartney a 90-es évek Beatlesének nevezett titeket…
Gary: Fantasztikus érzés volt ezt hallani. Hihetetlen az a tudat, hogy a 90-es évek Beatlesének nevezik az együttesedet. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a rajongóink csaknem 20 éve kitartanak mellettünk. Én magam alig várom, hogy elkezdődjön a turné, hogy újra személyes visszajelzést kaphassunk a közönségtől. Örömmel tölt el, hogy Robbie ismét velünk van, hogy újabb közös lemezt készítettünk. Négyen is remekül éreztünk magunkat, de mégis olyan volt, mintha egy darab hiányozna a kirakósból ahhoz, hogy teljes legyen a kép.
(2007-ben a Take That négy tagja Robbie nélkül visszatért, szép sikereket értek el, de tudták, Robbie-ra is szükségük van… – a szerk.)

Exkluzív! Robbie Williams: „Drogproblémákkal küzdöttem...hibáztam”

A rajongók attól félnek, hogy ez egy egyalbumos visszatérés lesz, aztán mindenki megy tovább a maga útján, Robbie is visszatér a szólókarrierjéhez. Mire számíthatunk?
Robbie: Erre a kérdésre még nem tudok választ adni. Most az új CD áll a mindennapjaink középpontjában, illetve az előttünk álló turnéra koncentrálunk.

A nagy-britanniai koncertekre szinte azonnal elfogytak a jegyek, és már az európai koncertekre is kaphatók belépők. Lesznek újabb állomások, amelyek még nincsenek feltüntetve az oldalatokon?

Mark: Igen. Néhány helyszínnel már bővítettük. Megpróbálunk eleget tenni a rajongóink várakozásának.

Robbie, Budapesten kétszer adtál telt házas koncertet. A magyar rajongóid mind azt kérdezik: a Take Thattel is eljössz hozzánk? Nagyon várnak már!
Robbie: Imádom Budapestet. Őrült jók voltak az ottani koncertek. Igyekszünk annyi fellépést szervezni Európába, amennyit csak tudunk. Szeretnék visszamenni Budapestre!

Önfeledt bohóckodás: hógolyócsata Svédországban
Önfeledt bohóckodás: hógolyócsata Svédországban
Fotó: dailymail.co.uk

Az első nagy visszatérő koncerteteken tavasszal ott lesznek a családtagjaitok?
Howard: Remélhetőleg jelen lesznek, a turnén pedig mindannyian egy nagy családként élünk majd együtt.

Milyen rituálétok van? Imádkoztok fellépés előtt? Különleges ital, étel, cukorka…?
Mark: Nem, nem igazán. Én szeretek egy kicsit egyedül lenni a koncert előtt, de csupán ennyi.

Kinek miben változott a személyisége az elmúlt 15 évben? Nekem úgy tűnik, hogy a Take That most lett igazán felnőtt…
Robbie: Hát én például, mint nyilván tudod, megnősültem, és úgy gondolom, hogy sokkal érettebb vagyok, mint korábban voltam. Számomra ez a tökéletes idő, a tökéletes pillanat arra, hogy más legyek, mint „Robbie Williams”. Heteken keresztül minden egyes nap dalszövegeket írtam, nagyon keményen dolgoztam. Korábban ezt soha nem tettem meg, egy projekt indulása előtt sem.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top