Sztárok

Gáspár Laci: “A kislányom a mindenem”

Néhány éve lezajlott válását és annak fogadtatását nehezen élte meg, de már köszöni, jól van. Most boldog, mert az egész nyarat a kislányával töltheti, ráadásul nemrégiben a régóta dédelgetett szakmai álmai is valóra váltak.
Fotó: Sanoma Archív/Gálos Samu Mihály
Fotó: Sanoma-archív/Gálos Samu Mihály

– Legújabb klipedben luxusöltönyben, fényűző körülmények között tűnsz fel Debreczeni Zita oldalán. Elég nagy a kontraszt ahhoz a Gáspár Lacihoz képest, aki a Megasztár előtt voltál.  A valósághoz most melyik áll közelebb?
– A Megasztár óta hat év telt el, ezalatt nyilván én is változtam. Mégis azt gondolom, lényegében maradtam, aki voltam.

A külsőd változott, nyilván az anyagi körülményeid is. A személyiséged mennyiben lett más?
– Sokkal nyitottabb lettem az elmúlt években. Korábban gátlásos voltam, szólni is alig mertem az emberekhez. Az első dedikáláson például annyira zavarban voltam, hogy visszakérdeztem, miért kérnek tőlem autogramot. Biztos azt hitték, hogy udvariatlan vagyok, pedig egyszerűen nem értettem, mit tettem le az asztalra, hogy ennyire szeretnek. Amikor rájöttem, hogy a rajongó nem azért kéri az aláírásomat, hogy nekem örömöt szerezzen, hanem azért, mert ő lesz boldog tőle, akkor már számomra is hatalmas élményt jelentett. Rengeteg szeretetet kaptam az emberektől, sőt egy idő után túl sokat, aminek meg is lett a következménye.

Irigykedtek?
– Lettek irigyeim, de azt mondják, ez normális, ha az ember ismertté válik. Viszont ha már a barátaidon is azt érzed, hogy eltávolodnak tőled, az borzalmas. Az volt az első vágyam, hogy azokkal élvezhessem a sikereimet, akikkel felnőttem. Azokat hívjam meg vacsorázni, akikkel azelőtt hatan tudtunk megvenni egy pizzát. Ehhez képest nekem kellett könyörögni, hogy jöjjenek, találkozzunk. Én meg közben magamat hibáztattam. Később jöttem csak rá, hogy hiába gondoltam én, hogy az ismertségemtől függetlenül a személyiségem ugyanaz maradt, ők úgy hitték, hogy megváltoztam, és ezért pont ők viselkedtek velem máshogy. Az i-re a pontot a válásom tette fel, akkoriban különösen megszaporodtak a „na, én megmondtam, hogy ez is elszállt” típusú megjegyzések.

A közönség, a rajongók részéről is érezted ezt?
– Furcsa volt, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy a fellépéseken már nem azt a szeretetet érzem felőlük, amit korábban. Én meg nem értettem, hogy most tényleg az a baj, hogy lefogytam, befonattam a hajam, vagy hogy elváltam a feleségemtől? Úgy éreztem, csalódtak bennem. Mára megváltozott ez a hozzáállás, hisz több éve történt a válás, és az emberek megértették, hogy ez velem is éppúgy megtörténhetett, mint bárki mással.

A válásodban mennyire játszott szerepet a Megasztár és ami utána következett?
– Maximum annyira, hogy elmozdított minket egymás mellől, a külön töltött idő alatt pedig volt időnk gondolkodni a kapcsolatunkról. A válást inkább azzal magyarázom, hogy 16 évesen nősültem. Fiatalok voltunk, és meggondolatlanok, a kislányunk megszületése után pedig már azt tartottuk szem előtt, hogy a gyerek olyan családban nőjön fel, ahol anya és apa együtt él. Nem is akartam elválni, még akkor sem, mikor már nyilvánvaló volt, hogy a házasságunk nem működik. Gabi tett pontot a végére, mert én képtelen voltam kimondani, hogy vége.

Ennyire lelkiismeret-furdalásod volt a gyerek miatt?
– Majd belehaltam. Amióta megszületett, ő a mindenem, nem akarom, hogy hiányt szenvedjen bármiben. Volt is olyan időszak az életemben, amikor azt gondoltam, hogy nem akkora tragédia, ha a házasságom nincs rendben, hisz olyan sok mindent kaptam az élettől, amiről korábban csak álmodni mertem. Idővel persze rájöttem, ez nem csak rólam szól, hisz van itt még két ember, akik megérdemlik, hogy boldogok legyenek, és Mirikének sem tenne jót, ha hazugságban nőne fel. Hál’ istennek, a válást példásan kezeltük, a kislányunk a hét egyik felében nálam, a másik felében az anyukánál van, akivel jó a kapcsolatunk.

Fotó: Sanoma Archív/Németh Gabriella
Fotó: Sanoma-archív/Németh Gabriella

Azért hiszel még a házasságban?
– Persze hogy hiszek. A házasság jó dolog. A magánéletem most rendben van, szerencsés vagyok, hogy Reni és Mirike elfogadták egymást, a többit meg majd hozza az élet.

A kiegyensúlyozott magánélet mennyiben függ össze a kilók számával?
– A szerelem hizlal. Szeretek enni, az utóbbi időben el is engedtem magam, de mindig úgy voltam vele, hogy ha akarok, úgyis le tudok fogyni. Ez két és fél évig ment így, amikor is megjelent egy pocakos fotó az egyik újságban, és sokan piszkálni kezdtek. Akkor úgy döntöttem, hogy lefogyok. Épp jókor találkoztam Norbival, akinek betartom a tanácsait, és egy hónap alatt megszabadultam tizennyolc kilótól. Még öt-hat kilót le kellene adni, de menni fog. Tudom, hogy ha egyszer a fejembe veszek valamit, és nagyon akarom, akkor azt el is érem.

Ilyen terv volt az is, hogy egyszer együtt énekelhess a Kool & The Ganggel?
– Ez hatalmas gyerekkori álom volt, ugyanúgy, mint az, hogy több százezer embernek énekelhettem Rod Stewart előtt a Kapcsolat koncerten. Szakmailag óriási lendületet adott, most ezerrel dolgozom az új lemezen, amelyről a Fülledt, forró nyár című dalomat már játsszák a rádiók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top