2010. Július 14.

Együttes, amelynek bikiniben örült az egész Balaton

A Balaton Sound az a fesztivál, amelyen az ember nem igazán képzeli el egy olyan csapat fellépését, amelynek tagjai akusztikus hangszereken, nagyzenekarral játszanak, és klasszikus zenei képzettséggel is rendelkeznek. Nos, az idei fesztivál zárónapján az oregoni származású Pink Martini megmutatta: ez is lehetséges, olyannyira, hogy miattuk olyanok is leutaznak a rendezvényre, akik egyébként az esemény közelébe sem merészkednének. A zenekar két alapító tagjával, China Forbes énekesnővel és a zongorista, művészeti vezető Thomas Lauderdale-lel a fellépésük után öt percünk volt beszélgetni.

nlc

„Meg kellett szokni, hogy bikiniben állnak a színpad előtt” A különleges zenei kavalkádot színpadra állító zenekar még soha nem járt hazánkban, ezért boldogan mondtak igent a Balaton Sound szervezőinek kérésére, hiszen mint mondták: ez jó lehetőség volt számukra arra, hogy hazánkba látogathassanak. Az interjúban azt is elárulták, hány nyelven énekelnek. Előrebocsátjuk: ebből a kérdésből egy kis vita alakult ki az együttes két tagja között.

– Nem igazán fesztiválzenekar vagytok, főleg nem egy ilyen típusú fesztiválon képzelném el a Pink Martinit. Hogyan éreztétek magatokat a Balaton partján?
China: – Melegen. Nagyon meleg volt. Komolyra fordítva a szót: érdekes élményt jelentett ez a szereplés. Általában színházakban lépünk fel, ahol a közönség rendesen fel van öltözve, teljesen más az atmoszféra. Itt az emberek bikiniben álltak a színpad előtt, egy jóval nagyobb térben, mint amit megszoktunk.

– Mit gondoltok, ez a közönség is ugyanolyan jól tudja fogadni a zenéteket, mint azok az emberek, akik egy színházban várnak titeket?
China: – Egy kicsit változtatni kellett a programon, itt a gyorsabb, ritmusosabb szerzeményekre volt szükség a repertoárban, hiszen az emberek arra vágytak, hogy táncolhassanak. Szerintem, ha erre valaki rá tud jönni, akkor a zenéje itt is megállja a helyét. Én úgy láttam, hogy a közönség élvezte a játékunkat.

– A fellépés során számos országból származó dal felcsendült. Tudjátok, hány nyelven énekeltek?
Thomas: – Persze.
China: – Nem.
Thomas: – Húsz.
China: – Nem. Tizenöt.
Thomas: – Húsz.

– Bármelyik is legyen, egyik sem kevés. China, énekelnél magyarul is?
– Nem tudom. Most, hogy láttam, Thomas milyen nehezen készül a fellépésen felolvasott néhány mondatára, és hogy hallottam, milyen nehéz a magyar nyelv, ezen azért elgondolkodnék. Nem vagyok benne biztos, hogy ki tudnám énekelni a szavakat.

– A japán nyelv sem egyszerű.
Thomas: – A japán könnyű.
China: – Valóban, a japán könnyű. Az arab azonban nagy kihívás. Azzal is meg kellett küzdeni.

Forrás: Stereomecmuasi.com

– De azért megpróbálnál megtanulni egy magyar dalt?
– Talán.

– A repertoárotokban sokféle stílusú zenét játszotok. Hol van a határ, milyen zenét nem integrálnátok a programba?
Thomas: – Nincsenek határok.
China: – Technót. Ott nincsenek igazi hangszerek. Mi a technózenével ellentétes irányba haladunk: akusztikus hangszereken játszunk.

– Korábban azt nyilatkoztátok, hogy ha az 1960-as években az ENSZ-nek lett volna zenekara, akkor azok ti lettetek volna. Ez mit jelent?
Thomas: – Számos nyelven énekelünk, tökéletesen kifejezzük azt, ami az ENSZ-nek a célja. Kicsit olyanok vagyok, mint egy „világbanda”. Sok ország zenéjét szeretjük, több állam dalait játsszuk.

– Biztos számtalanszor hallottátok már a kérdést, de miért Pink Martini?
Thomas: – Mert vicces hangzása van.

– Inni is szoktátok?
Thomas: – Neeeeem. Nem nekem való.
China: – Én már próbáltam, és néha iszom is.

– China, úgy tudom, van magyar kötődésed is.
– Az anyósom barátja magyar származású. Most ők is Magyarországon vannak, egy hónapot töltenek itt. Eljöttek a fesztiválra is, hogy megnézzenek minket.