Sztárok

Mennyit ér egy Oscar?

Említhetjük a presztízst, a szakmai elismerést, többéves kemény munka beérett gyümölcsét, de ne legyünk álszentek, az Oscar-díj a legtöbb művésznek jelentős anyagi bevételt és megemelkedett ázsiót jelent. Ha lehet ebben is listát állítani, Tom Hanks mindenkit beelőz.

Morgan Freeman meggazdagodott

Az Oscar-díj elnyerése nem csak azzal indít el egy karriert, hogy magasabb gázsit kérhet egy színész ügynöke. Morgan Freeman például messze elmarad egyik-másik neves kolléganőjétől, ami a filmekért járó fizetséget illeti, a szerepek számát tekintve azonban mindenkit beelőz Hollywoodban. Miután 2004-ben megkapta a Millió dolláros bébi című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrocskát, szinte egymás után kapta a felkéréseket. Ugyan előtte, már a nyolcvanas-kilencvenes években is foglalkoztatott, népszerű színész volt, de a díj elnyerése után öt év alatt 16 filmben szerepelt, és több mint 100 millió dollárt (kb. 20 milliárd forint) keresett. Az afroamerikai színész addig évente jó, ha két filmet forgatott, azóta átlagosan négy szerepet is eljátszik egy évben.

Mennyit ér egy Oscar?

 

Nicole Kidman a lista élére került

Az Oscar-díj átvétele óta igazából nem sok említésre méltót alkotott a Honoluluban született, amerikai–ausztrál állampolgárságú színésznő, mégis a nyertesek közé sorolható. Azután, hogy elvált Tom Cruise-tól, és eldöntötte, hogy végre a saját útját járja Hollywoodban, 2001-ben szerepet kapott a Moulin Rouge-ban, amelyért bezsebelhette a Golden Globe-ot, majd jelölték az Oscarra a legjobb női főszereplő kategóriában. Az áhított aranyszobrocskát két évvel később, Az órák című film főhősének megformálásáért nyerte el, innentől gázsijának nagysága meredeken emelkedni kezdett. Alig három éven belül a legjobban kereső színésznő lett, letaszítva a trónról az addig egyeduralkodónak számító Julia Robertset. Az Invázió című sci-fiért 17 millió dollárt (kb. 3,4 milliárd forint) kapott, a film azonban csúfos bukást könyvelhetett el, hiába alakította Kidman az egyik kulcsszerepet.

Mennyit ér egy Oscar?

 

Tom Hanks Hollywood királya

Tom Hanks gázsijának emelkedése

• Tudja, hogy magányos vagy (1980)      800 dollár
• Segítség, felnőttem! (1988)            2 millió dollár
• Forrest Gump (1994)                     70 millió dollár
• Ryan közlegény megmentése (1998)    40 millió   dollár (+ részesedés a bevételből)
• A Da Vinci-kód (2006)                   18 millió dollár (+ részesedés a 217 millió dolláros bevételből)

Az abszolút nyertes. Mindenben: pénzben, elismertségben, népszerűségben. A színész-producer-rendező első filmes munkájáért még 500 dollárt (mai árfolyamon kb. 100 ezer forint) tehetett el, manapság azonban átlagosan 20 millió dollár (kb. 4 milliárd forint) üti a markát, nem beszélve a jogdíjakból és bevételekből való részesedésről. Az 1994-ben (Philadelphia, legjobb főszereplő) és 1995-ben (Forrest Gump, legjobb főszereplő) is Oscar-díjas színész karrierje csúcspontja óta szerepet kapott a Ryan közlegény megmentésében, A Da Vinci-kódban vagy épp legutóbb az Angyalok és démonokban. Hanks minden pénzt megér, hiszen az elmúlt kb. 15 évben bármilyen filmhez adta a nevét, kasszasiker lett, eddigi filmjei összesen 3,5 milliárd dollárt hoztak csak az Egyesült Államokban. Mivel mostanában ő is részesedik a bevételből, kijelenthető, Tom Hanks nem váltotta aprópénzre az Oscar-díjat.

Mennyit ér egy Oscar?

Whoopi Goldberg: kilincseltek nála a producerek

Morgan Freemanhez hasonlóan ő is meg tudta lovagolni az Oscarral járó előnyöket. Az afroamerikai színésznő 1990-ben vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat, ezután számos jelentős szakmai elismerést, így a Tony-, Emmy-, Grammy- és Golden Globe-díjat is kiérdemelte. A diszlexiával küzdő művész a következő években 14 szerepért csaknem 12 millió dollárt (kb. 2,4 milliárd forint) könyvelhetett el többek között az Apácashow, a Made in America, az Időgéppel a lovagkorba című filmekért.

Mennyit ér egy Oscar?

 

Hilary Swank a magánéletét is beáldozta

 

A legnagyobb árfolyamváltozással azonban Hilary Swank dicsekedhet, igaz, azon a bizonyos Oscar-számlán egy válóper is szerepel. A bájos színésznő nevét 2000-ben ismerhette meg a világ, amikor Kimberly Peirce felajánlotta neki A fiúk nem sírnak című film főszerepét. A drámai alakításért csupán napi 75 dollárt (napi árfolyamon kb. 15 ezer forint), összesen 3 ezer dollárt (kb. 600 ezer forint) kapott. Miután az ő nevét olvasták fel a legjobb női szereplő kategóriájának hirdetésekor, Hilaryvel nagyon fordult a világ. Ő lett a harmadik legfiatalabb nő, aki elnyerte a díjat, de hiába kapott utána jobbnál jobb szerepeket, szinte eltűnt a süllyesztőben. 2004-ben azonban Clint Eastwood rábízta a Millió dolláros bébi női bokszolójának megformálását, és 3 millió dolláros (kb. 600 millió forint) gázsiért verette szét az arcát.

Mennyit ér egy Oscar?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top