Marjai Judit: Az egész élet illúzió!

A sikeres modellből fotóssá avanzsálódott Marjai Judittal egy fotóstúdióban találkozom. Smink nélkül, egyszerű farmerszoknyában és kockás ingben is dögös, jó értelemben provokatív nő.

– Erre az összeállításomra mondja Xaver, hogy úgy nézek ki, akár egy tehenészlány, de mit tegyek, ez a fotós-kabalaruhám – mondja nevetve. Mondjuk, a tehenészlány az utolsó, ami eszembe jutna róla.

Nagy vörös haja röpköd, miközben fotóz, és utasításokat ad a manökennek, hogyan mozogjon. Magával ragad ez a csillogó világ. Judit észreveszi, mire gondolok, majd elbűvölő közvetlenséggel, lazasággal megkérdi: „Nem akarsz pózolni? Címlapsztárt faragok belőled.” Ilyen ajánlatra nem tudok nemet mondani. A végeredmény pedig minden várakozásomat felülmúlja… Marjai Judit tényleg varázsol.

– Nem könnyű ez a szakma, de te pontosan tudod, hogy mire gondolok, hiszen modellként kezdted a karriered. Milyen emlékeid vannak azokról az időkről?

– Az ember mindig nosztalgiával gondol azokra az időkre, amikor fiatal volt. Én tényleg nagyon fiatal voltam, hisz tizennégy évesen kezdtem modellkedni. Eleinte még anyu kísért a fotózásokra, a reklámfilmszereplésekre és a statisztálásokra. Színésznőnek készültem, valahogy csak ki kellett húznom a középiskola alatt még négy évet, hogy az exhibicionizmusomat kielégíthessem, és persze hogy egy kis pénzt is kereshessek. Hajnalban keltem, irány az iskola, majd délután válogatásokra, fotózásokra jártam, volt, hogy többre is egy nap. Az éjszakai forgatások után HÉV-eztem haza Békásmegyerre, mert bizony nem mindig telt taxira a munkáért kapott pénzből. Nagy változást a 88-as határnyitás hozott, hisz végre külföldre mehettünk dolgozni, és sokkal több pénzt keresni, mint addig.

– Mitől lesz jó egy modell?

– Én imádtam, ha fényképeznek. Amint felvillantak a fények, minden gátlásomat elvesztettem, és átlényegültem abban a másik világban. Olyan ez, mint amikor Aliz átesik Csodaországba. Minden csak illúzió, de minden valódinak tetszik. Ragyog és csillog, és én szeretek tükörországban élni, még akkor is, ha csak pillanatokra történnek meg ott is a csodák. De mindig megtörténnek! Legalábbis velem meg szoktak történni.

– Lehet tanulni ezt a szakmát, vagy születni kell rá?

– Minden szakmát lehet tanulni, de igazi modellnek születni kell. Ez persze igaz a színészekre, művészekre, de akár egy vérbeli pincérre is. Mindenkinek megvan a tehetsége valamihez, csak meg kell találni azt, hogy mihez.

– Miért, hogyan lettél fotós?

– Elégedetlen voltam azokkal a képekkel, amelyeket rólam készítettek. A viccet félretéve: vágyat érzek arra, hogy létrehozzak alkotásokat. Wahorn azt mondta a képeim stílusára, hogy bulvárszürrealizmus. Igen, alkotni akarok, és egyre jobb művészi színvonalú képeket szeretnék létrehozni. Van bennem erő, és ezt meg is akarom mutatni.

– Mi kell ehhez a szakmához?

– Sok munka, erő és kitartás. Mint minden máshoz. Küzdeni kell a sikerért! Én semmit sem kaptam készen, és még mindig nagyon sok terhet cipelek a múltamból a hátamon, néha úgy érzem, hogy erőltetett menetben dupla hátizsákkal menetelek a sivatagban. Fotósként is sokkal nehezebb egy nő helyzete, főleg akkor, ha két kisgyereke van, mint nekem. Volt olyan eset, hogy egy fán fotóztam egy minisztert, mire jött a hívás, hogy a gyerekért kell rohannom az oviba. Mondtam is, hogy na, akkor lemászunk, mert vége a fotózásnak mára. Nincs pardon, a gyerek az első, a művészet pedig megvár. Remélem.

– Szerinted a modellség tanulható?

– Nem. Úgy születni kell. Apró arányokon múlik minden, és néha én sem tudom eldönteni élőben, hogy valaki fotogén-e. Ha valakinek szép a lelke, kreatívak a gondolatai, az is átsüt a szemén keresztül.

– Tanítható az, hogy hogyan mozogj a kamera előtt?

– A mozgás részben tanulható, hisz én magam is tanítottam régen a Divatintézetben fotómozgást – a 90-es évek elején –, és Kirgíziában is. Ez egyébként nagyon jól használható az életben is, hisz nem mindegy, hogy kinek mikor mutatod meg az előnyösebb oldaladat. Képzeld el azt a malőrt, ha éppen álmaid lovagjának a rossz profilodat fordítod, és görbén ülsz, amikor éppen rád néz.

Tátott szájjal bámulok rá, most már kezdem megérteni, hogy eddig mit rontottam el…

– Mi a véleményed a mai nőkről általában?

– Most inkább a külsőségekről beszélnék. Van egy réteg a fiatal lányok között, akik mind egyformán néznek ki. A plasztikai sebészet segítségével ugyanolyan felfújt szájjal, mellel – és még ki tudja, mivel – próbálnak egy nem létező idolra hasonlítani. A szinglilét kitolja a nőknél azt az időhatárt, amikor még ártatlannak tűnő pillantással és kibotoxolt szemmel, férfira éhes pillantással pásztáznak. Amikor végre azt hiszik, révbe érnek egy-két gyerekkel, férjjel, teljesen leengednek, és elhagyják magukat.

– Milyen a nők önképe szerinted?

– Sajnos a média felelős azért, hogy azt sugallja: nem lehetsz elég sovány. Hamisak a címlapok, egy-egy fotót látva azt hisszük, az a lány az életben pont olyan rózsás bőrű és ránctalan – hát ez nem igaz.

– Hogyan lehet a nők önképén javítani?

– Azzal, hogy elhiszik végre: a címlapokon látható nők csak akkor, csak ott, a jól felkészült profi csapat miatt néznek ki fantasztikusan. Most nem szeretnék nevet mondani, de a médiában is készült nemrég egy szuper fotósorozat egy hölgyről, aki azóta láthatóan el is hiszi, hogy az életben is olyan kívánatos és szép, mint a retusált fotóin. Mert ez így működik, hiába nézünk bele reggel ráncosan a tükörbe, ha tudjuk, hogy akár pár óra múlva címlapsztárok is lehetünk. Segítséggel vagy kellő tanulással önerőből is kihozhatjuk magunkból a maximumot. Régi motoros vagyok a szakmában, de tudom, nekem is megdobja az önbizalmamat egy-egy újabb kép magamról.

– Ha jól tudom, te bárkiből címlapsztárt faragsz…

– Hú! Jó ezt hallani, és én igyekszem is, hogy így legyen! Azt már tudjuk, hogy címlapsztárokat megcsinálják. Profi sminkes, stylist, fotós, retus varázslatokra képes. Az ember egyszerű lánya vágyakozva pislog a képekre, és csak annak örül, ha sztárjait a földre rángathatja, és megpillanthatja a paparazzók által elkapott narancsbőrét. Én megfordítanám a dolgot. Mindenki lehet sztár! Andy Warhol elhíresült mondata, hogy „tizenöt perc hírnév mindenkinek jár”, igenis igaz. Címlapsztárfotója is lehet mindenkinek. Aztán ha látjuk, hogy milyen bonyolult, hosszadalmas és fárasztó munkával leszünk mi is szupermodellek, akkor végre a helyén kezelhetjük mások fantasztikus képeit is, hisz nekünk is kézzelfogható bizonyítékunk lesz, hogy mi is úgy nézünk ki. Én tudom, hisz a gép mindkét oldalán álltam már.

– Mitől lesz nőies vagy alkalmasint szexis egy nő szerinted?

– Egy nő mindig attól szép, ha szépnek látják. A nőiesség és a szexisség bonyolult fogalom, és koronként változott is. A mai korban elfelejtettük a finomabb értelmezéseket. Mindenki dögös pornósztárkinézettel flangál a szórakozóhelyeken, és csodálkozik, hogy a férfiak könnyű prédának tekintik. Tudom a közhelyet, hogy rohanó korban élünk, de azért ne áldozzuk fel magunkat a közönségesség oltárán. A rafinéria, a kacérság, a flört megannyi nagyszerű játék a nemek között, kár kihagyni, és rögtön a lényegre térni. A legfontosabb, hogy mi kell maguknak nőknek, és ha mi jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor ez látszani fog. A férfiakat pedig egye meg a penész! Értünk!

– Nem érzed úgy, hogy az átváltoztatással csupán illúziót teremtesz?

– Maradandó illúziót, és ezt átadni az illúziókeresőknek: művészet. Az elmúlt években rengeteg tapasztalatot felhalmoztam magamban – krémekről, sminkekről, plasztikai beavatkozásokról, diétákról, ruhákról, viselkedésekről, pózokról… és holnapig folytathatnám a sort. Elérkezettnek látom az időt, hogy átadjam az információimat, az életszemléletemet, és jobbá varázsoljam mások életét is. Ideig-óráig… ki tudja? Tán örökké! Mindent lehet, hisz az egész élet illúzió…