Sztárok

Mindenkit megelőzött az ifjú énekesnő

Hosszas válogatás után, ismert előadókat megelőzve választották ki a producerek Nagy Adriennt, a Szinglik éjszakája című zenés vígjáték főcímdalának énekesnőjét.

Mindenkit megelőzött az ifjú énekesnő!A 22 éves kecskeméti lány érzéki, fantasztikus hangjával kétségkívül új színt hoz a magyar zenei életbe. Szinglik éjszakája címmel jelenik meg Adri első kislemeze, amelyen a Sas Tamás által rendezett mozifilm főcímdalát hallhatjuk. A dal a vígjáték február 25-i premierje előtt debütál a rádiókban és a tévékben.

Adriennt a producerek hosszas válogatás után, ismert sztárelőadókat megelőzve választották ki. A lány előadásmódjával, megjelenésével, hangjával, pozitív kisugárzásával azonnal elbűvölte a filmes szakembereket. Akkora sikert aratott a gyönyörű énekesnő, hogy egy másik, a filmben felcsendülő dal feléneklésére is lehetőséget kapott a producerektől.

Annak ellenére, hogy Adrienn csak most mutatkozik be, már elkezdett dolgozni a tavasz folyamán megjelenő második kislemezén, illetve az ezt követő albumán. A film előzetese megnézhető ITT.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top