Sztárok

Sztárváltó – Bangó Margitot megtámadták a tinik

A heti rendszerességgel jelentkező beszélgetéssorozatot maguk a sztárok szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Bangó Margiton a sor, aki Póka Angélától vette át a képzeletbeli stafétabotot.

Sztárváltó - Bangó Margitot megtámadták a tinikA cigánynóta-éneklés királynője nem kertel, amikor véleményt mond valamiről. Legutóbb a Hal a tortán című műsorban osztotta ki Bódi Sylvit és Rubint Rékát, most pedig az egész celebvilágnak szúr oda egyet. Persze senki ne higgye emiatt, hogy a Kossuth-díjas művésznő nehéz eset. Bárkivel megtalálja a hangot, aki szeretettel közeledik felé, mint például legutóbb azokkal a fiatalokkal, akik egy pozsonyi diszkóban szinte megrohamozták őt.

– A múlt héten Póka Angéla volt a Sztárváltó vendége, aki azt kérdezte a művésznőtől, kell-e védeni az igazságot.

– Az igazságot nem kell bizonyítani, az élet ugyanis előbb vagy utóbb megteszi helyettünk. A tények mindig önmagukért beszélnek. Így volt ez a Hal a tortán című műsort követően is, melyben Réka és Sylvi szinte kamikazeakciót követtek el a viselkedésükkel. Másnap a közönség egy emberként mögém állt: nem győztem kapkodni a telefont, és a világ minden tájáról – Los Angelestől kezdve Izraelen át Szlovákiáig – özönlöttek hozzám az e-mailek, melyeket a felháborodott nézők írtak. A közönség reakciója engem igazolt. Ahhoz nem kell egyetemet végezni, hogy tudjuk, hogyan kell viselkedni.

– Bár eddig is reflektorfényben élte az életét, a főzőműsorok révén bekerült a celebvilágba. Hogy érzi magát ebben a szerepben?

– Nem tartom magamat celebnek. Én csupán egy művész vagyok, aki mögött több mint negyvenéves pályafutás áll. Nagyon nagy bajnak tartom, hogy a média olyan embereket mutogat, akik mögött nincs produktum, legfeljebb annyit lehet róluk tudni, hogy milyen az alsó- vagy a felsőtestük, és éppen kinek az ágyába fekszenek bele. Számomra visszataszító, hogy ezekről a jelentéktelen dolgokról adnak hírt a televíziók és az újságok, és tudom, hogy másoknak is kezd elegük lenni ebből. Sok olyan emberrel találkozom, akik arról panaszkodnak, hogy nem látnak a képernyőn szórakoztató műsorokat: színházat, magyar nótát, cigányzenét, csak celebeket kapnak számolatlanul. Szomorú, hogy ez a tehetségekben bővelkedő ország ide jutott.

– Évszázadokra visszamenőleg muzsikusokat számon tartó családban született. Nem fájlalja, hogy a lánya nem folytatta a hagyományt?

– Tulajdonképpen nem szakadt meg a családi tradíció: a lányom és az unokáim is a színpadon nőttek fel. A fiúk zenéltek, a lányok táncoltak és vokáloztak, bár való igaz, szólistaként egyikük sem mert kiállni. Én mindig szerettem volna, hogy Marika lányom énekeljen, de sokáig nem állt kötélnek. Tavaly aztán készítettem egy lemezt, és akkor belöktem őt a mély vízbe. Először csak vokálozott, ami annyira jól sikerült, hogy azt mondtam neki: lehet, hogy nem leszel Bangó Margit, nem válsz híressé, de kötelességed továbbvinni azt, amit a cigányzenészek évszázadok óta mívelnek. Folytatnod kell az éneklést, a neved erre kötelez!

– Megfogadta az anyai tanácsot?

– Azóta már túl vagyunk a második CD elkészítésén is. Bárhol lépünk fel, mindenhol óriási sikere van. Ügyes, tehetséges, erős kisugárzású előadó lett belőle, amikor kimegy a színpadra, majd szétszedi a közönség. Marika egyelőre nem akar sztár lenni, ő csak énekelni szeret. Nekem pedig az a fontos, hogy csinálja tovább, amit elkezdett, s tudom, hogy egy idő után majd megérik, mint a jó bor.

Sztárváltó - Bangó Margitot megtámadták a tinik– Mennyire népszerű a fiatalok körében a cigány nóta?

– Van erről egy édes történetem. Legutóbb Szlovákiában egy diszkó mellett koncerteztem, ahol, ha hiszi, ha nem, a fiatalok a dalaimra csörögtek. Nem akartam hinni a fülemnek! Lementünk a menedzseremmel meglesni őket, s amint felültem a bárpulthoz, a pincér kiabálni kezdett: „Itt van Bangó Margit!” Na, csak ez kellett, a fiatalok azonnal megszálltak, mint darazsak a mézet! Csókolgattak, a ruhámat fogdosták. Azt sem tudtam, merre meneküljek!

– A zenészei azt tartják Önről, hogy nagyon szigorú ember. Azt azonban nem hinném, hogy zord nagyi is lenne. Mi az, amivel az unokák le tudják venni a lábáról?

– Egy csókkal vagy egy mosollyal! Tudjá dolog rólam, hogy gyerekbolond vagyok, imádom az unokáimat. Tyúkanyóként magam köré gyűjtöm őket, főzünk, derelyézünk, mamalevest készítünk. A hívása előtt is éppen a kis dédunokámat szeretgettem. Az az igazság, hogy nekem egy jó szó többet ér mindennél. Számomra igazi ajándék, ha érzem az őszinte, tiszta szeretetüket. Az életben ez a legfontosabb!

– Kinek adja át a Sztárváltó stafétáját, és mit szeretne megtudni tőle?

– Ungár Anikótól kérdezem, hogyan lehet a sztárságot ennyi ideig megőrizni.

Zene.lap.hu »
Cigány.lap.hu »
Cigányzene.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top