Sztárok

Őrült fogyókúrába kezdett Sarka Kata

Hajdú Péter kedvese a szülés után már tizenöt kilót fogyott. Kata nem adja fel, és a hollywoodi színésznőket is meghazudtoló gyorsasággal igyekszik megszabadulni még tíz kilótól.

Őrült fogyókúrát folytat Sarka KataSarka Kata mindössze öt hete hozta a világra kislányát, Noémit. A kismama a Bors Online-nak elmondta, hogy az első héten hat kilót fogyott, az elmúlt hetekben pedig összesen további kilencet, majd hozzátette, hogy még tíz kilóval szeretne kevesebb lenni. Egyesek szerint a szülés után ilyen hirtelen fogyás nem egészséges, még az is lehet, hogy elapad Kata teje.

A fiatal anyuka azonban rendszeres orvosi kontroll alatt áll, és orvosai közül még egyik sem jegyezte meg, hogy ez veszélyes lenne Kata vagy a kislánya, Noémi egészségére nézve. A kismamára ezenkívül Rubint Réka is ügyel, akit szintén támadások értek a terhessége alatt, amiért rendszeresen – egyesek szerint túl intenzíven – edzett, és alig szedett fel pár kilót.

Katát nem a férje hajszolja fogyókúrába, aki azt nyilatkozta, hogy sosem mondta a feleségének, hogy zavarnák a pluszkilók. Eddig is az volt a jellemző, hogy Péter fogyókúrázott a családban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top