Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: Olykor a mi fejünk felett is csattognak a villámok

Nyolc évvel ezelőtt senki nem feltételezte volna, hogy Anitát és Ottót, a Barátok közt két szereplőjét valaha is gyengéd szálak fűzik majd egymáshoz. Hisz ők akkor is tisztes távolságot tartottak, amikor már kerek egy éve dolgoztak együtt!

Másmilyennek gondolták egymást

Egy baráti vacsora során mégis hosszú és meghitt beszélgetésbe merültek. Észre sem vették, ahogy múlt velük az idő. Röpke csókkal váltak el aznap egymástól, mely mindkettejük lelkét alaposan felkavarta. Talán Anita helyzete volt nehezebb.

„Ottót mindig is kedves, helyes, érdekes fiúnak tartottam, de őszintén nem úgy néztem rá, mint férfira – emlékszik vissza a régi időkre a színésznő. – Ő alig múlt húszéves, én meg majdnem harminc voltam. A munkatársam volt és kész. Talán egyszer megfordult a fejemben, hogy ha nem volna nálam éppen nyolc évvel fiatalabb, esetleg szóba állnék vele, de a gondolatot gyorsan elhessegettem.”

Kinizsi Ottó megközelíthetetlen szépségnek látta akkoriban Anitát. „Új emberként került egy összeszokott csapatba, és szemmel láthatóan nem kívánt feloldódni a társaságunkban. Hideg profizmussal végigcsinálta a forgatási napokat, mosolygós és kedves volt, de nem beszélgetett velünk. Munka után pedig mindig azonnal elment. Nem is lehetett számolni vele! Részemről azon a bizonyos vacsorán tört meg a jég. Ott Anita egészen más oldalát mutatta: kiderült, hogy kiváló a humorérzéke, s hogy a lelke mélyén sokkal inkább csitri, mint kimért úrinő. Teljesen levett a lábamról ez az összetett személyiségű valaki!”

Amikor észérvek nem számítanak

Azt a lopott csókot egyikük sem feledhette. Újra és újra próbálták a történteket értelmezni, de rendre arra a következtetésre jutottak, hogy túl sok minden szól kapcsolatuk ellen. Szívük a lehetetlennel birkózott, de az alig húszéves Ottó próbált bölcs lenni. „Anita elvitt egy darabon a kocsijával, s amikor kiszálltam, megköszöntem neki a csókot. Ennyi volt, mondtam, és becsuktam az ajtót. Pokoli nehéz volt.” Ottónak nem csak a lelkét tépázta a szerelem: valójában megbetegedett.  „Olyan lázas volt, fel sem bírt kelni az ágyból – veszi át a szót kedvese – viszont felhívott telefonon. Szabadkozott, amiért mégsem tud eljönni Győrbe, ahol aznap bemutató előadásom volt a Nemzeti Színházban. Bevallom, akkor füllentettem neki. Azt mondtam, épp a környéken bóklászom, egy barátnőmet látogattam meg, és akár fel is ugorhatnék hozzá némi gyógyszerrel. Igazság szerint a budafoki lakásomban voltam, de autóba vágtam magam és már repültem is az orvossággal. Csaknem lecsúsztam az előadásról, de éreztem, hogy ezt kell tennem!”

Néhány nap múlva a Vajdahunyad várnál találkoztak, de már nem foglalkoztak azzal, mit diktál a józan ész. Egymás nyakába borulva vallottak szerelmet.   

„Egymásba kapaszkodtunk”

Eldöntötték, hogy lesz, ami lesz, megpróbálják együtt. Gondoljon mindenki, amit akar, nem titkolóznak többé!

„Egymásba kapaszkodtunk és egy másik világ nyílt meg előttünk – mondja Ottó, mintha mindez csak tegnap történt volna. – Tudtuk, nem lesz egyszerű végigcsinálni, de attól kezdve például szabadon sétálgattunk kéz a kézben. Az érzés mindkettőnkben erős volt, nem ismertünk akadályokat. Tizennégy éves korom óta albérletben lakom. Korán lettem felnőtt. Bármilyen furcsa, huszonhárom évesen Anitával már családra, gyerekre vágytam.”

„Sokan kételkedtek Ottó fiatal kora miatt – veszi át a szót Anita. – Én nem. Koránál sokkal érettebbnek láttam már akkor, bizonyos kérdésekben nálam átgondoltabban tud dönteni. Tisztelem a tehetségét, vágyok mindenre, amit tőle tanulhatok. Például a kompromisszumkészséget és a megbocsájtás képességét. Ez a tudás bizony jól jön a párkapcsolatban is, hiszen olykor a mi fejünk felett is csattognak a villámok! A házasság komoly dolgokra tanítja meg az embert, s miközben a partnerek összecsiszolódnak, mindkét fél változik, fejlődik valamilyen irányba. Azt gondolom, hogy mi egyre jobbak leszünk. Ha nem így lenne, tán nem lennék biztos abban, hogy összetartozunk. Viszont tudom, hogy Ottó az én másik felem. Talán mindenkinek van párja valahol. Mi azért vagyunk szerencsések, mert megtaláltuk egymást.”