Sztárok

Palcsó Tomi megváltozott

Az énekes nemrég autóbalesetet szenvedett. Barátjával éppen hazafelé tartott, amikor kocsijuk először a padkának, majd egy betonoszlopnak ütközött. Ugyan mindketten csúnyán megsérültek, a szerencsének köszönhetően életben maradtak. Tomi mára szinte teljesen felépült.

Az énekes a Cool Live műsorában elárulta, az azóta egyre csak javuló jobb keze és a kondíciója emlékezteti a fizikai traumára, sőt lelkiekben is óriási megpróbáltatásokon ment és megy át a mai napig:
– Nem hibáztatok senkit, egyszerűen csak jobb lett volna, ha ez nem történik meg. Így viszont rengeteg dolgot látok másképp, nagyban befolyásolja az eset a mindennapi életemet.

A balesetet ugyanis jó leckének fogja fel, és mindenkit óva int a hasonló felelőtlen cselekedetektől. Emellett, saját bevallása szerint, jócskán visszavett, ami a bulikat illeti:
– Eddig sem voltam a nagy „ereszd el a hajamat!” bulik híve, de most aztán végképp visszavettem.

A teljes felgyógyulásig még sok idő van hátra. Tamás igyekszik a lehető legtöbb figyelmet fordítani testi és lelki épségére, amiben az is a segítségére van, hogy – bár még nem gőzerővel, de –, újra munkához látott. Egyelőre legutóbbi albumának népszerűsítésén fáradozik, de ígérete szerint hamarosan egy klip készítésébe fog, amivel többek között magának is bebizonyíthatja, hogy közel a teljes felépülés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top