2008. November 05.

Csányi Sándort egy vörös nővel látták édes kettesben

Nyilvános helyen fogunk találkozni. Na hiszen! Holnap már erről fog cikkezni a bulvársajtó. "Csányi Sándort, a magyar filmművészet ügyeletes sármőrjét, a Teréz anyu, a Csak szex és más semmi, a Rokonok című filmek sztárját egy vörös nővel látták édes kettesben." Hm, nem is rossz! Azt hiszem, kicsípem magam…

Koronczay Lilla

Pontos vagyok (ritkán fordul elő velem), és halálosan izgulok (ez meg még ritkábban). Ötször elpróbálom magamban a belépőmet, amint Csányi Sándor rám emeli mélytüzű, kissé szomorkás, ámde szívdöglesztő pillantását, és elakad a szava. Mármint neki… Aztán se pillantás, se varázslat. A művész úr békésen teázgat a kávézóban, és kéjesen fújja maga elé a füstöt. Csoda, ha kiesem a szerepemből?

– Nehéz elkezdeni, mi? – mosolyog rám némi kárörömmel.

– Három hete üldözöm, de soha nem veszi fel a telefonját! (Legjobb védekezés a támadás.)

– Jaj, annyi minden volt ebben a néhány hétben! Két bemutatóra készültem, folynak az új film castingjai…

– Ne mentegetőzzön, én tisztelem azokat a művészeket, akiknek a hivatásuk fontosabb, mint hogy állandóan forogjon a nevük a sajtóban.

– Az igazság az, hogy valójában gátlásos, zárkózott pali vagyok, tegnap is ide menekültem a Radnóti Színházból a gratulációk elől.

– Persze, az Osztrovszkij-darab bemutatója! Farkasok és bárányok. Hogy sikerült?

– Jól. Legalábbis a diákcsoport, aki bent ült, nem lépett le, pedig két szünettel játsszuk, lett volna rá alkalmuk bőven. Azt mondják, az embereknek egyre kevésbé kell a kultúra, de én úgy látom, ez nem igaz. Éppen hogy egyre inkább éheznek a jó szóra.

– Nem túl sok ez nekik? Osztrovszkij?

– Ó, ez egy nagyon is mai darab. Ráadásul vicces. Egy piást játszom benne, igazi csődtömeget, aki képtelen megállni a lejtőn. Egyszer annyira elázik, hogy kettős látása lesz, és azt hiszi, az imádottjához beszél, pedig csak az öreg nevelőnőnek vall szerelmet, aki hetvenéves aggszűz létére nagy örömmel fogadja az udvarlást. Képzelheti a hatást!

– Na, ehhez nyugodtan otthon felejthette az öntelt hóhányót, akit a filmekből ismerünk!

– Pont ezt élvezem a színházban! Hogy mindenféle szerepet játszom, szerencsére nem skatulyáztak be.

– Árulja el, honnan tudta, hogy viselkedik egy alkoholista? Például hogy iszik?

– Úgy, hogy megfigyeltem. Itt, a Nagymező utcában láttam egy alkoholistát. Annak a pillanatnak a szépsége fogott meg, amikor az első korty után érezhetően megszűnt körülötte a világ. Abban a percben csak ketten léteztek. Az ital meg ő. Egyébként jó helyen tapogatózik, a színész tökéletes burokban él. Itt vagyok a színházban, aztán forgatok, semmi közöm az élethez. Ezért, ha tehetem, mindenkit megfigyelek, aki az utamba kerül.

– És én még azt hittem, hamarosan el fog szállni a sikereitől, és felmond a színházban, mint a hollywoodi filmszínészek.

– Egyszer kipróbáltam, nem nekem való. Kell a napi megmérettetés, a munka, a viszonyítási pontok. Nem tudok felkelni, ha nem várnak aznap feladatok. Hajt valami állandó megfelelési vágy, hogy jó legyek, hogy szeressenek. De csak akkor tudom élvezni, ha megdolgozom érte.

– Miért kell, hogy ennyire szeressék?

– Nézze, normális ember nem lesz színész. Kell, hogy legyen valami defektje. Én például nagyon mélyről jövök, egyszerű családból, apám szobafestő volt. Nálunk nem sorakoztak könyvek a polcon, még gimibe se mertem jelentkezni, mert nem hittem benne, hogy felvennének. Szinte semmiben nem voltam jó, csak egyben. Ha bohóckodtam, vagy el kellett játszani valamit, akkor jó fejnek találtak, nevettek a haverjaim. De még a főiskolán sem hittem el, hogy valaha színész lehet belőlem. Sokáig csak hebegtem, habogtam, tele voltam kisebbségi komplexussal.

– Innen szép győzni!

– Az biztos, hogy ezek a hendikepek óriási felhajtóerőt jelentettek. Meg kellett tanulnom beszélni, mozogni, de főleg el kellett hinnem magamról, hogy képes vagyok bebizonyítani, én is vagyok valaki.

– Sikerült. Nagy ára volt?

– Valaki azt mondta, egy színész csak akkor lehet igazán jó, ha rettenetesen tönkremegy a magánélete… Igaza volt. Ha otthon túl jól érzed magad, nem fogsz visszavágyni a színházba, és fordítva. Én például kizárólag akkor vagyok boldog és elégedett, amikor játszom. Őrület, nem?

– Ezért váltak el?

Sándor válaszát és a teljes interjút az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.

További kiemelt témáink a Nők Lapja november 5-én megjelenő, 45. számából:

Búcsúval nem ér véget még a szerelem…
…így szól egy régi sláger, A hét témája összeállításban annak jártunk utána, ma is így van-e még.

Próbáljuk ki magunkat
Az Ability Parkban, és rögtön rájövünk, mennyivel ügyetlenebbek vagyunk, mint a fogyatékkal élők. Titkokat hozunk, de velünk jegyet is nyerhet!

Temesváron jártunk,
ahol a Dózsa-féle parasztfelkelés véget ért, a romániai forradalom pedig elkezdődött.

Renée Zellweger
A texasi lányt legközelebb egy izgalmas westernben láthatjuk újra, de nincs kizárva Bridget Jones sem.

A heti szerkesztő, Lazarovits Szilvia ajánlásával:
Gyere velünk moziba!
Időről időre elvisszük olvasóinkat egy-egy jó filmre, egyszer a nagyokat, máskor a kicsiket, ám ezen a héten kivételt teszünk. Most két filmet is ajánlunk nektek, az egyiket a felnőtteknek, a másikat a gyerekeknek. Mindkét mese furcsa világot mutat be. A felnőtteké egy szélhámosról (Kaméleon) szól, aki mindenkit át tud verni, és nemcsak azért, mert olyan tehetséges, hanem azért, mert a felnőttek is szeretnek hinni a csodákban. Pedig, ha igazi varázslatra vágyunk, jobb lenne, ha beülnénk egy mesefilmre, például a Csingilingre, amely egy igazi Tündérvilágot mutat be. Próbáljátok ki ti is!

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!