Sztárok

Cseh Laci: Egyre elszántabb leszek

A heti rendszerességgel jelentkező beszélgetéssorozatot maguk a sztárok szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Cseh Lacin a sor, aki Dér Henitől vette át a képzeletbeli stafétabotot.

Laci nemrégiben három ezüstéremmel tért haza Pekingből, azonban az olimpia után sem lassít a tempón. Egyetemre jár, egymás után adja az interjúkat, meghívásoknak tesz eleget, s ha netán mégis maradna néhány szabad órája, azonnal egy mozi felé veszi az irányt, nehogy lemaradjon a legújabb filmekről.

– A múlt héten Dér Heni volt a Sztárváltó vendége, aki azt kérdezte tőled, mi az, ami motivál, s nem lombozott-e le, hogy az olimpián alulmaradtál Michael Phelpsszel szemben.

– Ahogy egyre jobb és jobb eredményeket érek el, úgy nő a motivációm is. Mindig van tehát valami, ami hajt előre, éppen ezért egyáltalán nem vette el a kedvemet, hogy Phelps gyorsabb volt nálam. Sőt! Egyre elszántabb vagyok. Előttem folyamatosan az lebeg, hogy javítsak az eredményeimen, és sikeres legyek.

– Az olimpia után elutaztál valahova, hogy kipihend a fáradalmakat?

– Csupán a Balaton mellé tudtam lemenni néhány hétvégére, másra nem volt időm. Még a nagyobb versenyek után sem tudok azonnal a pihenésre koncentrálni: rengeteg interjút kell adnom, rendezvényekre, találkozóra hívnak. Most is ezeknek próbálok eleget tenni.

– Jut azért a szórakozásra is idő?

– Meglehetősen sokat járok moziba. Filmrajongó vagyok, s szeretném bepótolni a lemaradásomat. Jó pár filmet láttam eddig, de még így is bőven akad olyan, amit meg kell néznem. Utoljára a Trópusi viharra vettem jegyet: tetszett, nagyon jól szórakoztam.

– Úgy tudom, a filmeken és az éremgyűjtésen kívül van még egy szenvedélyed: fényképezel.

– A fotózást most fedeztem fel magamnak. A versenyekre is magammal viszem a gépet, próbálok minél több képet készíteni. Egyelőre még nem űzöm profi módon, de éppen a napokban kaptam egy lehetőséget, hogy egy tanfolyamon jobban elmélyedjek a fotózás rejtelmeiben.

– Azt mindenki tudja rólad, hogy remek úszó vagy. De milyen ember vagy a magánéletben?

– Azt hiszem, a legjellemzőbb tulajdonságom az, hogy kifejezetten nyugodt ember vagyok. Néhány dolog persze engem is ki tud hozni a sodromból – ilyen például, amikor egy helyben kell vesztegelnem a dugóban –, de alapjában véve elég csendes, békés természetem van.

– Volt olyan pillanata a sportpályafutásodnak, mikor ez a higgadtság elillant, és megbántad, hogy szinte mindent alárendeltél az úszásnak?

– Ez a kérdés sosem merült fel, egyszer sem fordult meg a fejemben. Minden egyes pillanatát élveztem eddig a sportnak, és remélem, hogy még nagyon sokáig élvezhetem. Nem tudom megmondani, pontosan meddig fogom csinálni, de amíg kedvet érzek hozzá, és örömmel megyek be az uszodába, addig nem hagyom abba.

– Kivel készüljön interjú a következő heti Sztárváltóban?

Csányi Sándornak szeretném átadni a stafétát. Arra lennék kíváncsi, hogy jelenleg milyen filmen dolgozik.

Olimpia.lap.hu »
Úszás.lap.hu »
Sport.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top