Sztárok

Heather Mills vega adománya

Heather a vegetarianizmus és az állatvédelem éllovasa, és az egészséges életmód mindennél fontosabb számára. Most kiderült, hogy nem elégszik meg azzal, ha ő egészségesen étkezik, hanem igyekszik ezt minél szélesebb körben elterjeszteni.

Ezért ezt az életstílust a New York-i utcán is népszerűsítette, ahol hús nélküli ételeket grillezett. Az elkészült finomságokat aztán a város legszegényebb családjai fogyaszthatták el. Az egykori modell azonban ennél jóval többet is tett. Egymillió dollárt adományozott Bronx városrésznek, ahol köztudottan a legnehezebb körülmények között élnek az emberek, és ahol a legnagyobb a bűnözés aránya. Heather adományát vegetáriánus étkeztetésre kell fordítania a közösség vezetőinek. A negyvenéves szőkeség a következő szavakkal indokolta nagylelkű gesztusát: „Meg kell adni a lehetőséget mindenkinek, hogy a vega szokásokkal megismerkedjen, és hozzá kell segíteni ehhez a sokkal előnyösebb táplálkozási alternatívához. Elsősorban a gyerekek életére lehet ez nagy hatással.”

Heather Mills maga is édesanya – Paul McCartney-tól született kislánya, Beatrice négyéves, és szintén vegetáriánus. Abban a városrészben, ahol Heather ételt készített és osztogatott, élnek a leginkább elhízott New York-iak, és a legtöbb az asztmás megbetegedések száma is. Az egykori modell szerint a vega étkezés ezen is rengeteget tud javítani. A városrész vezetői nagyon hálásak Heathernek, és azt mondják, még több hasonló emberre lenne szükség. Az biztos, hogy a bronxiak nagyon lelkesen fogadták a segítséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top