nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Feke Pál, aki egyszer lépcső, máskor főszereplő

Feke Pál, aki egyszer lépcső, máskor főszereplő

Sajnálom, hogy nem tudok videót mellékelni e beszélgetéshez, hiszen Feke Pál olyan, mint egy energiabomba. Mosolyog, nevet, méregbe gurul, meghatódik, hevesen gesztikulál, érvel, majd rögtön visszacsatolást vár, és tudni akarja, egyetértek-e vele. A Társulat című műsor huszonhét éves István királyában tíz mediterrán férfi életszeretete és lelkesedése "lakik"...
V. Kulcsár Ildikó
f Ajánlom

Már az is jellemző rá, ahogy találkozunk. Készséggel rááll, hogy bejön hozzám, a szerkesztőségbe, csöppet sem zavarja, hogy nem egy elegáns kávézóba invitálom. A Római-partról autózik Óbudára, de közben felhív, hogy néhány percet késni fog a dugó miatt, majd esemest kapok tőle, hogy már a Kolosy téren jár. Aztán befut – természetesen, jókedvűen -, és két perc múlva úgy beszélgetünk, mintha évek óta ismernénk egymást. (Az sem zavarja, hogy este hétkor minden bezár a szerkesztőség környékén, és mi közösen guberálunk össze annyi aprópénzt, hogy egy rémes automatából legalább két üdítőt kicsiholjunk…)

Míg az automatát „operálja”, eszembe jut az a komolyzenész barátom, aki szerint a Vén Európát senki sem tudja olyan erővel-hittel előadni, mint ő. És felrémlenek bennem azok az internetes oldalak is, amelyeken önfeledt rajongással írnak róla – a hatalmas hangjáról, a kedvességéről, a jóképűségéről, nem sorolom tovább… -, de azok is, amelyekről sercegő irigység spriccelt rám.

 

– Nehéz sikeresnek lenni – mondom csöndesen, mire ő rögtön veszi a lapot.

– Nehezebb, mint gondoltam! – jelenti ki őszintén. – Felpörgött az életem! December végéig tele a naptáram: elképesztően sok fellépés, koncert vár rám. Micsoda feladatok! Eljátszani-elénekelni Istvánt augusztus huszadikán a szegedi Dóm előtt…?! Vagy a Madách Színház felkérése: Webber hatvanadik születésnapján, a Művészetek Palotájában Kocsák Tibor vezényletével fogom énekelni a Jézus Krisztus Szupersztár legnehezebb dalát a jelenlevő szerző tiszteletére…! A siker öröm és felelősség is. Emberi, szakmai. Most többen figyelnek rám, mint korábban, nem beszélhetek hülyeségeket, és a színpadi teljesítményem sem lehet gyengébb, mint amit megszoktak a nézők. Olyan a siker, mint a szerelem. Nem? Megszerezni könnyebb, mint megtartani. Egyébként egyszer kiszámoltam: ha harminc éven át havonta húsz estén játszom egy átlagos méretű színházban, akkor épp annyian látnak, mint amennyien néztek-megismertek A Társulatban. Mindig tudtam, hogy óriási hatalom a televízió, de hogy ekkora…!

– Benyomásom szerint te nem „szálltál el”, mégis olvastam olyan internetes véleményt, miszerint „szerénynek akarsz látszani…”

– No, látod, az ilyesféle mondatoktól tudok elborulni! Ha nagyképű lennék, és csak megjátszanám a szerénységet, akkor nem vállaltam volna a megmérettetést. És lépcső sem lettem volna…

– Nem értem.

– Megértem, hogy nem érted… Én a szegedi Dóm téren már eljátszottam a Jézus Krisztus Szupersztár főszerepét. Tizenöt kilót fogytam le Jézus szerepéért, mindent megtettem, hogy jó legyek, esténként négyezer ember tapsolt a nézőtéren. Aztán A Társulatban statisztáltam a rockoperához. Pontosabban: lépcső voltam. Ott álltam meggörbült háttal, hogy rajtam (rajtunk) lépkedjen át az, aki Jézus egyik dalát adta elő a versenyen. Szerinted képes ilyesmire egy nagyképű ember? Én lettem István, mégis azt mondom, hogy alázatot tanultam. Egyszer lépcső vagyok, máskor főszereplő…

– Komoly főszerepek után szinte kötelező volt nyerned. Nem?

– Óriási volt a rizikó. Egy évig gondolkodtam, hogy jelentkezzek-e. Lemondhatok-e havi húsz előadást? Lenullázhatom-e magam egy szerepálomért? Korábban már énekeltem Tordát és Koppányt is, de én arra vágytam, hogy István lehessek.

– Színházat rendeztél be a szobádban nyolcévesen, kamaszkorodban „színházőrültnek” tartott mindenki, mégsem jelentkeztél érettségi után a Színművészeti Egyetem musical szakára.

– Mert amikor felvételizni kellett volna, én már színpadon lehettem. És arra gondoltam, hogy többet tanulhatok a gyakorlatban, mint az iskolapadban. A Színművészeti Egyetem hallgatóinak három évig tilos fellépniük. Gór Nagy Mária Színitanodáját elkezdtem, de nem tudtam befejezni, mert annyi szerepet kaptam, hogy döntenem kellett: vagy a színpad, vagy az iskola. Úgy gondolom, nem azon múlik a siker, hogy hol tanultál, hanem azon, hogy észrevesznek-e azok, akik szerepet osztanak, és megszeret-e a közönség. Autodidakta vagyok. Vállalom!

– Énektanárod sincs?

– Ma már járok hangképzésre, de általában magamban készülök fel a szerepeimre, amiket a próbákon csiszolunk tovább. Otthon mindig meghallgatom az eredeti felvételt, hozzáteszem a saját érzéseimet, a magyar szöveget, és értelmezem.

– Azokat a férfias-királyos szereléseket is te találtad ki magadnak, amelyet a versenyen viseltél? Kabátok, palástszerűségek, magas gallérok…

– Dehogy! Kevesen tisztelik nálam jobban a jelmeztervezőket. Rengeteget tudnak segíteni! Én magas, de macis alkatú férfinak tartom magam, nekem nem áll jól az, ami egy cérnasovány „trendi” fiún remekül mutat. Kovács Ivett Alida jelmeztervezőre mindenben hallgattam és hallgatok. Ő tervezte az „István, a király” jelmezeit – ő öltöztetett fel királynak.

– És ki vigyáz rád, hogy ne égj ki a rengeteg munkától, hol találsz megnyugvást?

– Van most mögöttem egy remek csapat, amelynek tagjai számon tartják a programjaimat, fellépéseimet (az interjúkat is), egyedül nem bírnám… És a legfontosabb: megadatott nekem egy csodálatos társ, aki a béke szigetét varázsolja körém! Fanni.

 

– Úgy hallottam, hogy a sokak által szeretett énekesnő, Sárosi Kati huszonkét éves unokája.

– A hír igaz. Az általa teremtett háttér nélkül nem bírtam volna a versenyt, és nem tudnám feldolgozni a sikert sem. Ő tehetséges orvostanhallgató – abszolút hallással! -, mégis a földön jár. Hazaérek zaklatottan, leülünk, megiszunk egy pohár vörösbort, mindent elmondok…

– Pali, mi Kálloy Molnár Péter (közös barátunk) esküvőjén találkoztunk először. Van egy emlékképem: állsz egy dobogón (vagy asztalon?), és őrületesen jó rock and rollt énekelsz. Mondd, hamarosan a saját esküvődőn is fogsz majd mulatni?

– Naná! Én konzervatív pali vagyok, láthatod, hogy a harmincfokos kánikulában is itt a zakóm. Igen, nagyon fontos számomra a biztonság, a család, a szerelem. Bizony nekem is lesz majd esküvőm, hiszen úgy érzem, a menyasszonyra már rátaláltam…

Még több az e heti Nők Lapjából:

Hab a tortán: Tényleg főznek a címlaplányok! »
Az 50 legjobb dolog az életben – 1. rész »
D. Tóth Kriszta: Búcsú a pelustól »
Áruházi manipulátorok »
Cselédsors 2008 »
Boldog szülinapot! »

 


Megosztás Facebookon