Sztárok

Matt Damon és három lány

Matt Damon igazi lányos apuka lesz. Felesége, Luciana Barroso ismét kislányt hord a szíve alatt.

Ez pedig azt jelenti, hogy igencsak felborul a nemek közti egyensúly a családban, amit sem Matt, sem Luciana nem bán: mindketten örömmel néznek a gyermekáldás elé. A következő években aztán igazi kihívás lesz a színész számára, hogy részt vegyen a ruhákról, frizurákról, babákról és persze valamikor a fiúkról való beszélgetésekben.

Luciana Barroso és Matt Damon
Luciana Barroso és Matt Damon

Egyelőre erről még nincs szó. A pár még azt sem tudja, hogyan nevezzék el a kis jövevényt. Úgy tervezik, csak azután adnak nevet a kicsinek, miután megpillantották: „Először végre látni szeretnénk, mielőtt döntünk, és biztos fogunk egy kicsit vitázni is a néven – mesélte a 37 éves színész. – De hogy 3:1 arányban el leszek nyomva, ez kétségbeejtő!” – tette hozzá viccesen.

Márpedig ehhez hozzá kell szoknia, ezért Matt úgy tervezi, hogy az év hátralévő részében nem dolgozik, hogy növekvő családja mellett lehessen. Azt viszont nem árulta el, hogy pontosan mikorra várják a kicsit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top