Sztárok

Híres szülõk híres gyerekei

A gyerek-szülõ viszony nem mindig felhõtlen. Pláne akkor, ha az apuka, anyuka és a csemete is sztár. Utánajártunk, milyen a kapcsolat a hazai sztárcsaládokban.

Vajon máshogyan nevelik a híres szülők a gyermekeiket, mint a hétköznapi emberek? Persze hogy nem. Épp csak a körülmények mások. A híres gyermekek olyan kiváltságokban részesülhetnek, amelyek egy „nem sztárgyerek” számára elképzelhetetlenek. A szülők ugyanolyan komolyan veszik a szülői elveket. Gyakori, hogy a sztárszülő a munkája miatt rengeteget utazik, ezért gyermekeit igyekszik minél több helyre magával vinni. Ez persze egyrészt nagyon előnyös, hiszen a gyerekek fiatalon megismerhetik a világot, többnyire a hasonló életkörülmények és között élő saját van, hiszen nehezen tudnak tartós barátságokat kötni.


Fonyó Barbara és Kállai Bori

Barbara az a típusú nő, akit egy férfi óvni kíván. Ám az énekesnő ebből nem kér, amióta szép csendben elvált férjétől, Kósa L. Adolftól, kiegyensúlyozottan és elégedetten irányítja az életét, egyedül neveli a fiait, Domonkost és Benedeket. És ugyan imád anya lenni, néha nagyon hiányzik egy férfi az életéből, akivel megoszthatja a problémáit, örömeit. Óriási segítség számára édesanyja, az ugyancsak énekesnő Kállai Bori, és nevelőapja, Vitray Tamás, akik mindig szívesen vigyáznak a két kisfiúra. A Madách Színház énekesnője elsősorban operákban és zenés darabokban lép fel.







Fonyó Barbara


Oszter Alexandra és Oszter Sándor

Ki hitte volna, hogy a legendás Rózsa Sándor ennyire prűd? Oszter Sándor lánya, Alexandra sejtette, hogy nem kíséri osztatlan siker a bejelentését: megmutatja testét a nyuszis magazinban. A jóképű apuka mindig is túlzott féltéséről volt híres, és bizony hűvös elutasítással kezelte lánya ízléses aktfotóit. De Oszter Sándor abba is nehezen törődött bele, hogy lánya színésznői babérokra vágyik. Udvarlóit meg egyenesen elűzte a háztól, házasságról hallani sem akart. A vihar Alexandra három évvel ezelőtti vírusos agyhártyagyulladásakor ült el, kapcsolatuk bizalmasra fordult. A színész most a legbüszkébb és legelégedettebb édesapának vallja magát.







Oszter Alexandra


Malek Andrea és Malek Miklós

Malek Andreát mindenki kedveli. Az a színésznő, énekesnő, akire nem tud negatívan gondolni senki. Édesanyja Toldy Mária énekes, énektanár, édesapja Malek Miklós karmester, zeneszerző. Testvére, ifj. Malek Miklós szintén zenész, Amerikában él. Malek Andrea a Színművészeti Főiskola musical szakán végzett, igazán ismertté akkor vált, amikor Esztert, a mentőgyakornokot alakította a Szomszédok című teleregényben 1989-ben. Híresen szoros és vidám a kapcsolata családjával, a szülők támogatták és segítették a jelenleg Bécsben élő Andreát, míg volt férjének, Princz Gábornak a nevétől volt hangos a sajtó.







Malek Andra és Malek Miklós


Haumann Petra, Haumann Máté és Haumann Péter

Petra nem kért apjától szakmai tanácsot a színművészeti felvételi vizsgája előtt. A családi név nem nyomasztotta, de saját tehetségéből akart bekerülni a pályára. Kettejük kényes egyensúlyát a közösen játszott színpadi és filmes szerepek erősítették meg, bár apja sosem tudott elfogulatlan lenni lányával. Pályatársa lett Máté fia is, aki egy percig sem gondolt a névváltoztatásra. Csodálattal nézi Haumann Péter alaposan kidolgozott alakításait. A család a vasárnapokat mindig együtt tölti, ilyenkor a főszerep Rozié, az unokáé.







Haumann Petra és Haumann Péter






Haumann Máté




























Balázsovits Edit és Almási Éva, Balázsovits Lajos

Edit a mai napig erősen kötődik szüleihez, szakmai és magánéleti kérdéseivel hozzájuk fordul. A színész házaspárnak kétsége sem volt, lányuk is rivaldafénybe vágyik. Apja, Balázsovits Lajos akkor fogta fel, hogy a lánya áll a színpadon, amikor rendezőként dolgozott vele. Pontosabban még akkor sem, mert végig Balázsovitsnak szólította. A direktor nagyapa bízik benne, hogy unokájukat, Richárdot elkerüli a színészi hivatás.







Balázsovits Edit






Balázsovits Lajos



























Horváth Lili és Tordai Teri

Tiszta anyja, suttogták az emberek, ha meglátták Lilit. Ezt még csak eltűrte, de haragudott, ha a kritikák anyjával, az egykori szexszimbólummal hasonlították össze. Drámai alkatnak tartja magát, s már csak barna haja miatt sem tűnik törékenynek. Színpadi, filmbeli közös szerepléseiken jól látszik a különbség anya és lánya között.






Benkő Dalma és Benkő Dániel művész

Nagy pálfordulásokon esik át a híres/hírhedt lant- és gitárművész, Benkő Dániel. Saját akaratából lett botrányosan viselkedő, pucérkodó, trágárul beszélő médiaszereplő. Senkivel sem törődik, de a lányával annál inkább. A magas, egzotikus szépségű Dalma kedvéért már nem hívatja magát őrültnek, és önzőségét felcserélte gondoskodó apaira. Modellpályára szánja lányát, először legalábbis, hiszen a cél a színészet. Közös elhatározásuk: meghódítják Hollywoodot.













Ellentétek Hollywoodból

• A nagy művészek nem mindig nevezhetők tökéletes szülőnek (időhiány, extrovertált életvitel, szeretetéhség stb.), mégis sokuk gyermeke lép arra a pályára, mely gyakran elvonta tőlük az apa közvetlen jelenlétét és szeretetét.
• A világhírű művészek és gyermekeik esetében pedig fokozottan jelentkezik – és sokkal látványosabban nyomon követhető, mint civil társaiknál – a nemzedékek szükségszerű ellentéte. Hiszen a hírnév előnye megannyi terhet is akaszt a gyermekre, mivel elsősorban azzal a skatulyával kell megküzdeni, hogy kinőjön a szülő árnyékából.


A kibékülés útján:


Gérard és Guillaume Depardieu, Jon Voight és Angelina Jolie, Francis Ford Coppola és Sofia Coppola, Henry Fonda gyermekei, Jane és Peter Fonda, Kirk Douglas és fia, Michael, Alain és Anthony Delon, és még hosszasan sorolható a lista.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top