nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szinkronban cikkek
“Hozzászoktam az anyasághoz, a lányom pedig a futásomhoz”

“Hozzászoktam az anyasághoz, a lányom pedig a futásomhoz”

Makai Viktóriát – némi túlzással – először még a szomszéd néni is lefutotta, ezért döntött úgy, hogy megmutatja a szeretteinek, ismerőseinek, ő is képes futni. Most már hétszeres magyar bajnok ultrafutó, miközben két kisgyerek anyukája is.
Elek Dóra
f Ajánlom

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a futással?

A férjem testépített, én balettoztam. Amikor összeházasodtunk, nem volt közös sport, de mindenképpen valami idő- és pénztakarékosat szerettünk volna találni. Térdfájós voltam, mert egy gyerekkori autóbaleset következtében a combcsontom rosszul forrt össze, ezért a térdem befelé dől.

De a házasságom révén viszont egy olyan környezetbe csöppentem, ahol a férjem, a sógornőm és az anyósom is – sőt a szomszéd néni is – futott.

Én lettem “a térdfájós Vikike”. Mivel ez a státusz már idegesített, gondoltam, hogy elindulok egy pár kilométeres versenyen, és megmutatom nekik, hogy nekem tényleg fájni fog a térdem. A versenyen nem fájt, ezért abban az évben megfogadtam, hogy addig fogok futni, ameddig nem kezd el fájni a térdem. A legnagyobb meglepetésemre végig kellett futnom az évet. A 10 kilométer már egy nagyobb ugrás volt, de a félmaratonnál már én is meglepődtem, hogy addig eljutottam. 

Már a maratonra való készülés is kérdés, de hogyan lehet felkészülni erre a 195 kilométerre?

Monspart Sarolta egyik – erre a versenyre felkészítő – edzéstervét töltöttünk le Lacival, a férjemmel, ez volt az egyetlen segítségünk a vágyott versenyre való felkészüléshez. Elkezdtünk jó sokat futni. A hosszú futásra át kellett állnom agyban, gondolkodásmódban. Nagyon teljesíteni akartam a megadott távokat, bármi történt. Hiába dolgoztam előtte 12 órát éjszaka a gyermekotthonban, akkor is megcsináltam az aznapi adagot, akár alvás nélkül. Ettől persze felesleges kínlódások voltak a felkészülésben.

Az edzések monotóniájához képest a 4 nap közel sem olyan fárasztó, mint vártam, óriási meglepetésemre meg is tudtam nyerni a versenyt. Motivált, hogy nyertem, visszajelzésnek vettem, hogy érdemes ezt csinálnom. 2009-ben elindultunk egy 12 órás futáson. Ahogy az ember bekerül egy ilyen ultrafutó (de bármilyen futó) közösségbe, az ingerek és versenyinvitálások egymást érik. Mi is így kaptunk kedvet a 12 óra egyben lefutásához. Ezt is sikerült megnyerni, ami hatalmas élmény volt. Ez utáni évben 2011-ben már 24 órán indultam.

Ezzel az első 24 órásoddal 2012-ben beválogattak a vb-csapatba, de közben egy kislánnyal, Kingával bővült a család. Mennyiben változtatta meg az életed, futásod az ő érkezése?

Teljesen! Felértékelődött és minőségivé vált a futással töltött idő. Az érkezése után a futásra egyetlen időszak lett, az ő alvása alatt. Inkább éjszaka futottam, mert a reggeli ébredését nem lehetett kiszámítani, és nem akartam traumát okozni azzal, hogy reggel nem vagyok ott. Ez fejben sokat erősített, mert előtte gyakrabban megengedtem magamnak a kifogásokat.

Miután anya lettem, nem volt mese, akkor kellett kimenni, amikor ő elaludt, nem maradt más választásom. Szerintem a nőkben van egy ösztön, ami segít ellátni egy kisgyereket és a futásnál is hasznosítható. Arra gondolok, amikor reggel felkelsz a picihez akkor is, ha nem akarsz. Vagy arra, amikor beéred kevesebb (akár 0) alvással is. Versenyen, ultraversenyen ezekből a képességekből jól lehet profitálni.

Anyaként már más miatt mentél ki futni, mint előtte?

Amikor Kinga megérkezett, a futás egy kapaszkodó volt. Annyi minden megváltozott körülöttem, hogy az, amiben előtte megéltem magam, az identitásom része volt, hirtelen eltűnt. Előtte egy megbecsült szakember voltam, aztán nem dolgoztam, hanem anya lettem, aminek kevésbé éreztem magam eleinte, a futás pedig az “előző életem” egy olyan szegmenséhez tartozott, amelyhez szívesen definiáltam magam. Segített azon, hogy újraépítsem magam.

Az első versenyed anyaként a 24 órás vb volt. Milyen volt úgy versenyezni, hogy a lányod kint van a pálya szélén?

Rettenetes. Laci próbálta távol tartani Kingát a pályától (az ilyen ultraversenyek általában egy 1-2 kilométeres körpályán zajlanak), aki viszont minden egyes körben azt élte meg, hogy az anyukája otthagyja. Mentálisan nagyon megterhelt az a verseny, pedig jó fizikai állapotban voltam, de az egész versenyzésemre rányomta a bélyegét, hogy mentálisan nem tudtam jelen lenni, de akkor a vb kihagyhatatlan lehetőségnek bizonyult.

Hogyan sikerült végül az anyaságot és a futást összeegyeztetni?

2013-ban elkezdődött a futásban egy építkezés, úgy éreztem, hogy felszálló ágban vagyok. Kinga egyre nagyobb lett, hozzászokott a futásaimhoz, én is hozzászoktam az anyasághoz. Ebben az évben az Ultrabalatonon (Balaton körüli futóverseny, ami 212 km lefutását jelenti egyben) 2. helyezett lettem. Kezdtem visszaállni, vagyis beállni a dolgozó anya szerepébe, amikor megérkezett hozzánk Ármin.

Nála már természetesebben jöttek a dolgok?

Kicsit könnyebbé tette a helyzetet, hogy már tapasztaltabb voltam, jobban tudtam, hogy mikor mi következik, melyik életszakasz hogyan alakul. Még most is észreveszem, hogy görcsösebb vagyok Kinga esetében. Őt többet és jobban is féltem. De lehet, hogy azért, mert én anya vagyok, ő pedig lány. Én magam is biztonságosabbnak éreztem az Árcsival való kapcsolatomat, mert láttam, hogy ő is biztonságban érzi magát. Persze teljesen más személyiségek is.

Kinga esetében nem az alapvető problémákkal kellett csak szembenézned anyaként. Hogyan élted meg ez?

Kingánál nagyon sokat aggódtam, nagyon igyekeztem, hogy a társadalom által felállított mércének meg tudjon felelni majd 3 éves korára, mikor közösségbe kerül. Ez volt az első komoly mérce, az óvoda, az oda való integrálás. Kinga koraszülöttként jött világra, nagyon kicsi testsúllyal, két lyukkal a szívén. Kétéves koráig napi ötször szedett gyógyszert, de elhagyni is csak fél évvel később lehetett, mert ekkora már látszott, hogy nem lesz szükség műtéti beavatkozásra. Én minden vizsgálat alatt szorongtam és rettenetesen féltem, hogy nem sikerül elérnünk a kitűzött célt. Kicsit persze magamat is féltettem, hogy az ő kárára megbukom anyaként.

Amikor Ármin megérkezett, egy kétgyerekes anya miért ment ki futni?

Talán azért, mert úgy éreztem, ez a taktika előtte is bejött, fontos volt, hogy akkor megtartottuk ezt az egyensúlyt, akkor próbáljuk meg most is. Nála már nem volt meg az a fajta bizonytalanságom, ami miatt Kingánál kapaszkodtam a futásba. Árcsi egészséges babaként született, s őt újszülöttként, míg Kingát egyévesen fogadtuk örökbe.

A futás is csak egy olyan szokás volt, amit megtartottunk. A Laci edzéseit azonban az Ármin érkezése érintette erősebben, az ő futásai (távban és rendszerességben) ekkor csökkentek radikálisan. Mindig azt mondja, hogy én csináljam többet a futást, mert én vagyok a sikeresebb, de ez emberileg nem állja meg a helyét. Hiszen ugyanazt a hobbit választottuk, ugyanannyira szeretjük, a helyezések szempontja teljesen érdektelen.

Versenyen mennyire tudsz elvonatkoztatni az anyaságtól egy versenyen?

Most már, hogy nagyobbak (2 és 5 évesek), úgy tudjuk őket itthon hagyni, hogy egy vágyott környezetet teremtünk számunkra, így már könnyebb nekem is nyugodtan versenyezni. Olyan programokat szervezünk nekik, ami számukra értékes, így már nem “lepasszoljuk” őket, hanem pozitív élményekkel gazdagodhatnak. Amíg kicsik, addig nem lehet függetleníteni, addig egy anya mindig rosszul fogja magát érezni, ameddig a kicsi babáját hagyja otthon. Már segít a gyerekekre gondolás, a találkozásra való vágyakozás.

Az euforikus futóból hogyan váltál versenyzővé?

Egy tavalyi 100 km-es versenyzés vízválasztónak bizonyult, már az is más volt, hogy tervvel és céllal álltam oda.

Azt gondolom nagy váltásnak, hogy már vannak terveim, céljaim, amiket ki merek mondani, előre fel merek vállalni.

Nagyon másképp gondolkodom, már úgy látom, hogy amire az ember megérett, munkát, energiát és időt fektetett, azt el kell vállalnia. Ez nem nagyképűség, hanem egészséges és normális, csupán az elvégzett munka felvállalása. Az ember merjen tervezni, ne legyen forrófejű és vakmerő, de ha valamire vágyik, és a legjobb tudása és legjobb lelkiismerete szerint felkészült, akkor álljon oda büszkén!

Óriási lehetőségek rejtőznek mindenkiben, és ezt az tudja a legjobban felszínre hozni, ha elkezdi a léceket fokozatosan megugrani. Amit én csinálok, elérhető dolog, csak rá kell szánni azt a kilométerszámot és a rendszeres edzést. A 24 órás futás a “sokat futó civilek” sportja tulajdonképpen, hiszen ezek az emberek a legtöbben 8 órás munka és/vagy család mellett érik el azt, amit.

Magamat egy átlagos képességű, de szorgalmas embernek tartom. Aki csinálja, annak össze fog jönni minden.

Talán az a tehetség kérdése, hogy ez kinek mikorra jön össze.

Ha már itt tartunk: milyen célokat és terveket mersz felvállalni a későbbiekben?

Az idei Eb-n szeretnék helytállni október végén, erre fogok készülni a nyár folyamán. Decemberben pedig van egy bejelentett Guinness-rekord-kísérletem egy futópados 12 órás futásra. Ez azt jelenti, hogy a most érvényben lévő rekordot (128 km) szeretném megdönteni, erre 12 órám van a futópadon. Új kihívás ez, mert sok olyan új kockázatot jelent a pad, amivel eddig nem találkoztam. Az újszerűsége izgat, de sportértéke is van, ennyit még aszfalton sem futottam. A mesterséges környezet (klíma, zene stb.) magamra alakítása is nagyon lelkesít, erre szabadtéren nyilvánvalóan nincs lehetőségem. Hamarosan pedig újraírhatom magam a “dolgozó anya és futó” dimenzióban.

 Olvass még inspiráló futónőkről!

  • “Néha összeszorított foggal megyek előre” – Papp Krisztina futó így készül a riói olimpiára
  • Szülés után, a kisbabájával készült fel a riói olimpiára Erdélyi Zsófia maratoni futó
  • Hős lett a futó anyukából, aki megmutatta a testét szülés után

Megosztás Facebookon