Szinkronban cikkek

Császármetszése hegét mutogatja a topmodell – fotó

Sara Kulka úgy döntött, hogy ország-világ előtt vállalja a műtéti hegét. Mutatjuk, milyen képet posztolt.

A modellek számára a tökéletesség ez egyik legfontosabb dolog az életben, hiszen azért adják el a testüket, hogy a hibanélküliség illúzióját keltve közvetítsék a vásárlók felé a termékeket. Szerencsére az utóbbi időben egyre több nőnek van arra igénye, hogy a kulisszák mögé látva már ne csak műviséget, hanem a természetes, a hétköznapi élethez közeli reklámokat és árucikkeket keressék.

A nyomásnak engedve sok cég indít kampányt a hétköznapi nők jegyében. Láthatunk striákat felvállaló lányokat, anyákat, akik büszkék a megereszkedett mellükre vagy császáros hegeikre és pasikat, akik ugyan elveszítették egy-egy végtagjukat, mégis férfiasabbak a sok társuknál.

Sara Kulka most a fotójával nemcsak beismerte, hanem fel is vállalta, hogy bizony az élet nyomot hagy a legszebb nők testén is. A gyermekvállalás olyan maradandó változásokkal jár együtt, amelyeket nem szabad sem elhallgatni, sem takargatni. A tehetségkutatóban feltűnt német modell a második babája születése előtt posztolta az Instagramra ezt a képet, amin jól látszik az első császármetszése után maradt heg.

Ezt írta a képhez: “A fotós megkérdezte tőlem, hogy retusálja-e a heget. Én csak annyit mondtam, nem. Egy évvel ezelőtt még mást mondtam volna. Most viszont nagyon büszke vagyok rá. Arra is, hogy a heg feltűnő. Ez a legszebb ajándék a világon, hiszen életet adhattam egy gyermeknek.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top