A szextanácsadó válaszol

“Nálunk tabu a házasság előtti szex!”

Nincs könnyű helyzetben az a nő, akinek döntenie kell: tisztán várja, míg rátalál az igazira, vagy vallásával, szüleivel megy szembe, és elmerül a testiségben...

Kedves Szakértők!

Én 28 éves lány vagyok, aki nagyon vallásos családban nőtt fel, ezért nálunk a házassági előtti szex az tabu. Engem úgy neveltek, hogy szűzen állunk az oltár elé, és én is ezt szeretném, ez az álmom, hogy életem szerelme legyen az első az életemben. Volt egy barátom, aki nem volt vallásos, többször megpróbált rávenni, hogy lefeküdjek vele, de én elmondtam neki, hogy csak az esküvő után. Ő azt mondta, hogy szeret és össze fogunk házasodni és családot alapítunk, én voltam a legboldogabb ember a világon, vele akartam leélni az életem, de megcsalt engem és elhagyott. Magamat okoltam miatta, mert nem adtam meg neki, amit akart, ugyanakkor meg ha igazán szeretett volna, akkor összeházasodunk. Nem értem, miért hitegetett olyan sokáig, ennek nem volt semmi értelme, ő tudta, hogy én mit szeretnék, én soha nem hazudtam neki.

Ennek már majdnem egy éve, most már nagyjából túl vagyok rajta. Szeretném megtalálni azt az embert, akivel leélhetem az életem, ugyanakkor nagyon félek az újabb csalódástól, és attól, hogy elmondjam egy fiúnak, hogy ennyi idősen még szűz vagyok. Úgy érzem, hogy soha nem találok senkit, aki igazán szeretni fog, és aki elvenne feleségül anélkül, hogy előtte lefeküdnék vele, úgy érzem tönkrement az egész életem; olyan magányos vagyok, azon is gondolkodtam már, hogy fel kéne adnom az esküvővel és a szüzességgel kapcsolatos életszemléletemet. De akkor az egész életemet fel kellene adnom, amiben éltem eddig, azokat az elveket, amire neveltek a szüleim, és ha engednék a kísértésnek, azzal szégyent hoznék a szüleimre és magamra is. Teljesen megváltozna az életem.

Kedves Kérdező!

Bibók Bea szextanácsadó
Bibók Bea
szextanácsadó

Nagyon nehéz helyzetben vagy. Sajnos gyakran szembesülök azokkal a nehézségekkel, ami a vallásos nevelés miatt alakul ki a fiatal nőkben. Ambivalens a helyzet, amiben vagy, ugyanis – ahogy te is leírtad – vagy feladod a fogadalmakat, amik szerint eddig éltél, vagy esetleg magányos maradsz. Talán az egyik legkézenfekvőbb megoldás az lehetne, hogy egy olyan fiút keresel, akinek szintén ennyire fontosak a vallási szempontok. Ez nyilván nagy nehézséget hordoz magában, hiszen emberileg is meg kell felelnie, a szemléletében is, a szigorú szabályokat is kell követnie, és akkor még nem tudhatjátok, hogy szexuálisan hogyan illetek egymáshoz.

Azt gondolom, hogy talán ez mégsem lenne cél, hogy ne legyen párkapcsolatod, vagy ne megfelelő embert köss egy életre magadhoz. Éppen ezért azt javaslom, hogy gyere el egy beszélgetésre, ahol átbeszélhetjük ezt az egész problémakört, és talán el tudjuk azt érni közösen, hogy elfogadd, hogy 28 évesen még szűz vagy, elfogadd és szeresd önmagad. Fontos lenne a szexről is beszélgetni, hogy ne érjen majd váratlanul, ha szexuális helyzetbe kerülsz, akár az esküvőd napján is. Nagyon sokféleképpen lehet erre készülni.

Mindenesetre az elkeseredésed számomra azt üzeni, hogy nem érzed így jól magad. Hogyan is érezhetnéd, amikor a nőiséged van elfojtva, és most szót kérsz, segítségért kiáltasz. Igen, mert vágysz gyengédségre, meghittségre, ugyanakkor tele vagy félelemmel, hogy a követelményeknek nem tudsz megfelelni. Ezt mindenképpen rendbe kellene tenni a lelkedben.
Üdv:
Bibók Bea szextanácsadó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top