A szextanácsadó válaszol

“Miért nem tudok felizgulni?”

Komoly jelzés, ha egy nő szex közben nem lesz nedves. Olvasónk levelére Bibók Bea szextanácsadó adja meg a választ.

Tisztelt Szakértő!

Az egyik problémám, hogy körülbelül 4 éve élek szexuális életet, de hüvelyi orgazmust még sosem sikerült átélnem, ami elég zavaró, volt, hogy élveztem a szexet, de volt, hogy semmi… – írja egy olvasó a Válaszkeresőn. – Már kezdem elfogadni ezt a tényt, hogy hüvelyileg nincs orgazmusom, pontosabban egyszer volt, de az sem szex közben. Csikló izgatásával mindig élek át orgazmust.
Másik problémám kb. 1 éve kezdődött, amikor az expárommal megromlott a kapcsolatunk, azóta egyszerűen fájdalmas a szex. Azóta volt már több partnerem is, de mindegyikkel fájt. Úgy tudnám leírni, mintha szex közben kidörzsölődne a hüvelyem alatt a bőr, és fáj, pedig kellően nedves vagyok, azzal nincs gond. Utána még pár napig kicsit fáj, majd minden kezdődik elölről. Most komoly kapcsolatba kezdtem pár hete egy fiúval, eddig egyszer szeretkeztünk, de sajnos nála is ugyanez volt a probléma, hogy kidörzsölődtem, pedig akartam is meg eléggé fel is voltam izgulva. Ez lehet lelki probléma miatt? Vagy ezen hogyan lehetne segíteni? Válaszát előre is köszönöm!


Kedves Kérdező!

Leveledből úgy tűnik, fiatal nő vagy. Az hihetetlenül jó dolog, hogy fiatal korod ellenére van rendszeresen orgazmusod, hiszen rengeteg nő küzd azzal, hogy megtanulja elérni, átélni, megélni az orgazmust. A kétféle orgazmus között nincs minőségbeli különbség. A témát illetően vannak szakmai viták, mégpedig az a vita tárgya, hogy hogyan váltódik ki a hüvelyi orgazmus, ami jellegében kicsit különbözik a klitorális orgazmustól. Sokan gondolják, hogy a G pont ingerlése a fontos. A G pont, G terület felületén sok idegvégződés van, ez igaz, de vannak nők, akik nem szeretik azt az érzést, amit a G pont ingerlése okoz. A G pont a hüvely belső falán lévő, kb. másfél négyzet-centiméteres terület, a hüvely nyílástól 2-5 cm-re a hasi oldalon.

Sok nő esetében ennek a területnek az ingerlése váltja ki a hüvelyi orgazmust, ám vannak nők, akiknek a méhszáj hímvesszővel való érintése vezet a hüvelyi orgazmushoz. De ne aggódj, Barbara! Ha majd problémamentes lesz pároddal a szerelmeskedés, akkor érdemes közösen próbálkozni, de az is sikerre vezethet, ha „csak” figyeled, hogy a hüvelyben milyen módon a legjobb számodra, és ki fog ez alakulni. Ha mégsem, akkor sincs probléma, hiszen nincs minőségbeli különbség a két orgazmusfajta között, sőt a klitorális orgazmus intenzívebb érzést ad.

A második kérdésedre válaszolva azt mondhatom, ha a pároddal nincs meg a bizalmi viszony, vagy nem fogadod el őt teljesen mint nő – mondhatnám, amikor a nők az „agyukkal” szerelmeskednek, tehát akarnak szerelmeskedni, tudják, hogy kellene, de a bennük rejlő őszinte NŐ nem akarja – akkor tapasztalható a hüvelyi nedvesedés hiánya. Ez a tünet azt mutatja nekem, hogy az expárod óta egyik fiút sem fogadtad el úgy igazán, mint nő. A mostani fiúval is úgy fogalmazol, hogy: „komoly kapcsolatba kezdtünk”. Ezek szerint az eddigi fiúk nem voltak komolyak. És mit jelent, hogy komoly kapcsolatba kezdesz? Mert egy kapcsolatot el lehet kezdeni, és az komollyá válik. A szándék is fontos, hogy nem egyhetesre tervezitek, de ez a dolognak csak az egyik fele.

A kapcsolat akkor lesz komoly, ha majd azzá válik. És attól, hogy ti elhatároztátok ezt, netán meg is beszéltétek, még az a bizalom, odaadás, összhang nem alakul ki egyik percről a másikra két ember között. Annak idő kell, szépen építeni kell a kapcsolatot, szexuálisan is. A kidörzsölődés mindenképpen a síkossággal van összefüggésben, a síkosságot pedig pszichés tényezők határozzák meg. Lehet akarni az együttlétet, lehet kívánni a szexet, de akkor lesz „kidörzsölődésmentes”, ha biztonságban érzed magad, ha el tudod magad engedni, át tudod magad adni, a nedvesedés és síkosság is létrejön ezáltal.

Ehhez az kell, hogy adj magatoknak időt, és nyilván az első együttlétek még az össze nem szokottságról is szólnak. Ha ez a probléma a kapcsolat fejlődésével nem változik, akkor javaslom a Kriston intim tornát első körben, ami segíti a hüvely nedvesedését, és ha esetleg ez nem hozná meg a várt eredményt, akkor ezt érdemes megtámogatni egy szexuálpszichológiai tanácsadással, amivel fel lehet tárni az esetlegesen mélyen meghúzódó lelki okokat, ami gátolhatja a hüvely nedvesedését.
Kívánom a legjobbakat, ha szükségét érzed, keress bizalommal: Bibók Bea

Ha túl nagy, az is baj?Bibók Bea – intimtorna-tréner, párterapeuta, szextanácsadó

Te mit mondanál akkor, ha megkérdeznék tőled, hogyan is érzed magad? Én azért dolgozom, hogy minél több nő, férfi és párkapcsolat legyen boldog, elégedett, szexuálisan kiteljesedett. Hogy minél több fiatal érezze azt, van kihez fordulnia kérdéseivel, kétségeivel, megtanítani nekik azt, hogy igen, mindenről lehet beszélgetni, még a tabukról is. Válaszokra, beszélgetésekre, támogató hozzáállásra van szükség. Szülőként, háromlányos anyaként már megtapasztaltam ennek jótékony hatását. Tovább >>>

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top