Szex

A szex ebben az életkorban a legjobb

Egy friss kutatás szerint a 66 évesek a leginkább elégedettek a szexuális életükkel!

Hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy a 20-as éveink táján jutunk a legtöbb és legjobb szexhez, pedig az igazi élvezetig 66 éves korunkig kell várni. Legalábbis ez derült ki a nyolcadik éves Singles is America felmérésből, amely nagyjából 5000 egyedülálló amerikait vizsgált.

A szex ebben az életkorban a legjobbNem Nehéz egyébként belátni, miért csak a 60-as éveinkre lendül fel szexuális életünk: ennyi idő kell, hogy tapasztaltak és határozottak legyünk az ágyban, hogy tudjuk, mit akarunk, és saját testünkkel kapcsolatban is levetkőzzük gátlásainkat és komplexusainkat. Persze ehhez azt is fontos hozzátenni, hogy a most 60-as éveiben járó generáció tagjai közül fiatalon sokan (főleg a nők) korlátozva érezték magukat szexualitásuk felfedezésében, és csak 1-2 hosszú távú kapcsolatban ismerték a szexet. A mai hatvanasok már sokkal merészebben és szabadabban élik meg szexualitásukat, ami szintén a jó szex receptjének egyik hozzávalója.

A felmérésből egyébként az is kiderült, hogy sokan még 80-90 évesen is szexelnek, sőt, maszturbálnak, és még az orális szexet is gyakorolják.

DailyMail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top