Szex

Halálbüntetés jár azért, ha meleg vagy – meleg muszlim fiatalok mesélnek

Milyen érzés, ha az ember muszlim és meleg egyszerre? Olyan fiatalok mesélnek, akiknek már sikerült megtalálniuk magukat ebben az útvesztőben.

Melegnek lenni, muszlimként érezni című sorozatában Lia Darjes fotós olyan meleg európai és észak-amerikai fiatalokkal beszélgetett, akik egyszerre melegek és muszlimok – és egy olyan társadalomban építik fel életüket, ahol az emberek többsége homofób. Ennek ellenére a sorozat nem áldozatként mutatja be őket, hanem bátor fiataloknak, akik mernek tenni a pozitív változásért. 

Ilyen érzés egyszerre melegnek és muszlimnak lenni ma

Amin: “Két front között érzem magam: néha a muszlimokkal harcolok, hogy elfogadóbbak legyenek az LMBT közösség tagjaival szemben, máskor viszont meleg és nem muszlimokkal megyek szemben vad, iszlámellenes elveik miatt. Úgy érzem, kötelességem, hogy mindkét oldalon állókat segítsem a megértésben, ugyanakkor nincs szükségem mások hozzájárulására, és nincs bennem harag azért, mert az indentitásomat szóvá teszik. A meleg emberek számára létesített mecset ötlete sem hoz lázba. Akkor is kényelmetlenül érezném magam, ha lenne egy nagy mecset, ahova minden ember – meleg és nem meleg – elmehetne és közösen imádkozhatna. Mégis úgy érzem, az embereknek joguk lenne ehhez.”

Ilyen érzés egyszerre melegnek és muszlimnak lenni ma

El-Farouk és férje, Troy: “Ahol most tartok, az nem az, ahonnan elindultam. Minden azzal a bűnös felismeréssel kezdődött, hogy meleg vagyok, és a meleg ember problémát jelent. De számomra már akkor sem volt hihető, hogy a Korán és a próféta, akiben hittem, ezt tanítja. Nem hiszem, hogy a homoszexualitás bűn, mert az iszlámban a szex nem bűn. A szexualitás isten ajándéka. Allah ezt mondja: Azért teremtettelek különböző nemzetekbe és törzsekbe titeket, hogy tanuljatok egymástól. Én a melegekre úgy gondolok, mint egy nemzetségre vagy törzsre.”

Ilyen érzés egyszerre melegnek és muszlimnak lenni ma

Joey: “Durván ateista voltam, amikor belefutottam Michael Muhammad Knight The Taqwacores című könyvébe, ami egy kitalált punk muszlim mozgalomról szólt. Megvettem, pár nap alatt kiolvastam, és a könyv hatására nyitottabbá váltam a vallás irányába. Korábban, amikor az LMBT-re és az iszlámra gondoltam, ortodox módon gondolkodtam, mert első olvasatra a Korán nagyon rémisztő dolgokat ír. De amikor más forrásokat is elolvasol, a Korán további értelmezéseit is megismered, világossá válik, hogy minden azon múlik, hogy hogyan értelmezed.”

Ilyen érzés egyszerre melegnek és muszlimnak lenni ma

Ludovic: “2012-ben, amikor egyetlen imámot sem találtam Franciaországban, aki hajlandó lett volna eltemetni egy transznemű muszlim embert, alapítottam egy mecsetet Párizsban. Hatalmas indulatokat váltott ki a dolog. Szembesülnöm kellett azzal, mit jelent, ha valaki muszlim, arab, meleg és valamely kisebbség része. A kisebbség mindig a diszkrimináció áldozata, főleg a gazdasági válságok idején. A homofóbia ellen úgy küzdhetünk, ha nemcsak az iszlámot ismerjük meg, de önmagunkat is.”

Ilyen érzés egyszerre melegnek és muszlimnak lenni ma

Jason: “Amikor pár évvel ezelőtt áttértem az iszlámra, nem foglalkoztam azzal, hogy meleg vagyok. Csak annyit tudtam, hogy muszlim akarok lenni, és akkor, mint nagyon fiatal muszlimot, csak Istennel való kapcsolatom érdekelt, hogy közelebb kerüljek hozzá. Egy hónappal később gondoltam csak arra, hogy el kellene olvasnom, hogy mit ír a Korán a homoszexualitásról. Amit olvastam, borzasztóan negatív volt. Nagyon zavart!”

Ilyen érzés egyszerre melegnek és muszlimnak lenni ma

Saadiya: “Számomra az, hogy meleg vagyok és muszlim, annyit jelent, hogy olyan lehetek, ahogy isten megteremtett, vagyis egy olyan nő, aki művelt, jószívű, törődő és szeretetteljes másokkal. Sokáig én is úgy gondoltam, ez egy negatív dolog, de egyre többet tanultam magamról, a meleg közösségekről, és rá kellett jönnöm, hogy pont olyanok vagyunk, mint bárki más. Ugyanazok az igényeink és ugyanazok a jogaink is, mint másoknak.”

Ilyen érzés egyszerre melegnek és muszlimnak lenni ma

Samira:Én egy olyan országból származom, ahol halálbüntetés jár azért, ha meleg vagy. 1979-ben, amik az iszlám forradalom elkezdődött, a családom Kanadába emigrált, ahol nem követtük a vallást a szüleimmel. Talán ez volt az oka annak, hogy szüleim felé soha nem jött el a coming out pillanata, szerintem ők mindig is tudták, hogy leszbikus vagyok. Aztán szeptember 11. után minden megváltozott, hirtelen muszlim lettem. Nem azért, mert másképp viselkedtem, hanem azért, mert az emberek másképp néztek rám. Meglátták a nevemet és máris máshogy viselkedtek velem. Miért olyan nehéz megérteni, hogy az iszlámnak országonként más tradíciói, formái vannak? Miért lehet a kereszténység és a judaizmus kapcsán ezt elfogadni, az iszlámmal viszont nem?”

via featureshot

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top