Szex

Ezek a provokatív aktok sokkoltak az 50-es években

Tinédzserek, drogok, alkohol és szex: az 50-es évek fiataljairól készítette sorozatát az a fotós, aki maga is a züllött szubkultúrában élt.

Lawrence Donald “Larry” Clark amerikai rendező, író, producer és fotóst a fiatalok zabolátlan szubkultúrája, a tinédzserkori szex, az illegális droghasználat és az erőszak témakörei feszítették – persze úgy, hogy ennek maga is része volt. Miközben haverjával amfetamint fecskendeztek be egymásnak (1959-et írtak ekkor), nyakában ott lógott a kamera, és megörökítette és egyben be is mutatta a társadalom azon oldalát, amiről csak kevés szó esett. 

Megnézem
Összes kép (1)

1964-ben New Yorkba költözött, hogy szabadúszó fotósként dolgozzon, de két hónappal később megkapta a behívót: Vietnamba vitték katonának. Provokatív és sokkoló képeit ezt követően publikálta. 

via kroutchev 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top