Szex

Garantált munkám van a következő 4 évre – megszólalt a Donald Trumpot alakító pornószínész

Evan Stone közel 2000 filmben szerepelt már karrierje során, karrierje legnagyobb dobását azonban mégis az USA 45. elnökének megformálása jelentheti. A számtalan díjjal kitüntetett pornós szerint Trump nem fogja beperelni.

Az internet 34-es szabálya szerint: ha el tudod képzelni, van belőle pornó. Nincs ez másképp az újonnan megválasztott amerikai elnökkel, Donald Trumppal sem, akit az 52 éves Evan Stone jelenít meg a vásznon. Az egyik leghíresebb férfi pornósként számon tartott Stone közel 2000 jelenetben szerepelt már, munkásságát eddig 10 AVN-díjjal (ez a pornósok Oscar-díja) ismerték el. Az első Trump-paródiát még tavaly, a novemberi választások előtt forgatták le, Stone ezután adott interjút a Vice magazinnak.

“Rengeteg díjat kaptam már a ripacskodásért, ezért úgy gondoltam, nem lesz probléma megformálni a fickót – mondta Stone kevesebb mint egy hónapja beiktatott amerikai elnökről. – Sajnos, úgy látom, nagyjából én vagyok az egyetlen, akinek haszna származott Trump győzelméből.”

A hasonlóság szinte tökéletes (Fotó: Youtube)
A hasonlóság szinte tökéletes (Fotó: Youtube)

Stone a Vice-nak adott interjújában elmondta, őt is meglepte novemberben Trump győzelme. A pornós arra is számított, hogy a kaliforniai választók megszavazzák a Proposition 60 nevű indítványt, amelynek értelmében a felnőttfilmek szereplőinek óvszert kellene viselni a felvételek során, azonban meglepetésére a nyugati parti államban lezajlott kampány során arra is felhívták a választók figyelmét, hogy ez a pornóipar kivonulásával járna, ami dollármilliókkal károsítaná meg a kaliforniai költségvetést. “Az emberek még mindig a pénztárcájukra szavaznak” – kommentálta Stone az eseményt.

A pornós főszereplésével leforgatott The Donald című első rész még tavaly tavasszal jelent meg, amikor Trumpot sokan még csak a választási kampány üde színfoltjának tekintették lehetséges befutó helyett. Stone és munkatársai maguk is meglepődtek, amikor a 70 éves ingatlanmogul mindenféle politikai háttér nélkül le tudta győzni Hillary Clintont.

“Egyből felhívtam a rendezőt, és megkérdeztem, hogy most mihez fogunk kezdeni – emlékezett vissza Stone. – Azt válaszolta, hogy garantált munkám van a következő négy évre. Szeretném, ha a sorozatból több is lehetne egyszerű pornónál, mert az embereknek szüksége van erre a fajta könnyedségre, paródiára. Szeretnék egy olyan vonalat is a történetbe, ahol Obama és Biden nem mentek el a Fehér Házból, hanem ott maradnak és trollkodnak Trumppal. Természetesen lesznek szexjelenetek is, de szeretnénk olyan gegeket, hogy ők ketten elrejtenek egy kenyai útlevelet az Ovális Irodában, csak hogy felidegesítsék Trumpot.”

Stone azt is elmondta, ha nagyobb költségvetés állna rendelkezésére, a homofóbiájáról is ismert alelnök Mike Pence szülővárosába is elmenne forgatni. “Élnék a szólásszabadság nyújtotta jogommal, és elmennék oda pornót forgatni – sőt, talán még azt a házat is kibérelnénk, ahol Pence felnőtt. Igaz, ehhez először kéne találnunk egy férfit, aki eljátszaná a szerepét.”

A pornós elmondta, hogy a forgatókönyvíróknak nincs könnyű dolga, mivel a Trump-kabinet, illetve még a választások előtt a Trump-stáb által kommunikált témák folyamatosan változtak.

Nem kizárt, hogy az elnöki Twitteren még szóba kerül Stone filmje (Fotó: Youtube)
Nem kizárt, hogy az elnök Twitter-csatornáján még szóba kerül Stone filmje (Fotó: Youtube)

“A forgatás előtt egy-két nappal is változtatunk a forgatókönyvön, mert folyamatosan változnak azok a dolgok, amiket szeretnénk parodizálni – magyarázta Stone. – Ezért azzal dolgozunk, amit Trump maga is elmond, aztán meglátjuk, mennyi valósul meg ebből. Még ha nem is tartaná magát ahhoz, amit korábban mondott, így is rengeteg muníciót kapunk tőle. Kifiguráztuk már a mexikói határra tervezett falat, a következő lépés az lesz, hogy a Legfelsőbb Bíróságba küldendő jelöltjéről húzunk le egy bőrt. Tulajdonképpen az élet írja a forgatókönyveinket, bár egy csomó minden, amit Trump beígért, egyszerűen megvalósíthatatlan. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a következő négy évünk hihetetlenül vicces lesz, nem tudom, hogyan fogjuk tartani a lépést. Meg kell nézni a Saturday Night Live sikerét, a Trump-paródiáik iránt hatalmas az érdeklődés. Fontos, hogy tudjunk nevetni, különben bele fogunk őrülni. Az emberek nevetni és maszturbálni akarnak, ezért vagyok most itt.”

A Vice arra is rákérdezett, hogy szerinte Trump milyen pornót néz, illetve az amerikai elnök mit fog szólni az őt kifigurázó alkotásokhoz.

“Jó kérdések! Régebben volt egy dungeon-öm, az ott dolgozó dominák mondták, hogy a klienseik egytől egyik cégvezetők, ügyvédek és hasonlók. Mindannyian nagyhatalmú emberek voltak, akik így tudták kiengedni a gőzt. Szerintem Trump esetében is valami hasonló lehet. Nem tudom, mit fog szólni a paródiához, mert ennek a fickónak semmi humorérzéke, ha arról van szó, hogy az emberek rajta nevetnek. Bár nem gondolom, hogy beperelne, ennél azért okosabbnak tartom. Ha beperelne, azzal csak azt érné el, hogy hatalmas reklámot csinálna a filmjeinknek. Valójában hatalmas szívességet tenne ezzel.”

Trump nem az első politikus, akiről viszonylag hamar pornóparódiát készítenek. 2008-ban jelent meg a Who’s Nailin’ Paylin? című film, amelyben Lisa Ann pornószínésznő alakította a Barack Obama ellen az elnökségért kampányoló John McCain alelnökjelöltjét, az alaszkai Sarah Palint. A film egyik központi eleme Palin egy megkérdőjelezhető kijelentése volt, amikor azt mondta, alaszkai házából látja Oroszországot.

Érdekesség emellett, hogy Evan Stone korábban azt a Jessica Drake-et vette feleségül, aki tavaly, több másik nővel együtt szexuális zaklatással vádolta meg Donald Trumpot

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top