nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szex
Így bénítanak meg minket a szexmítoszok

Így bénítanak meg minket a szexmítoszok

Az anális szex nem úrinőnek való. Egyetlen alkalom alatt tízszer is elmenni. Csak a férfinek legyen jó, a többi nem számít... Se szeri, se száma azoknak a kulturális, családi tabuknak, amelyek erősen befolyásolják a szexuális felszabadultságunkat, és amelyek láthatatlanul is megszabják, mit szabad és kell és illik.
f Ajánlom

A Szerelempatak című dokumentumfilmből, amelyben Erdélyben élő idős emberek mesélnek szokatlan nyíltsággal a szerelmi életükről, megtudjuk, hogy a paraszti kultúrában a szex afféle “szükség” volt. Eleinte rémisztő, később azonban a mindennapok részévé vált, “akár az evés”. A nőknek elsősorban a férjük kedvét kellett keresniük, és arról, hogy a szexualitás élvezetes tevékenység is lehet, sokan sajnálatos módon csak a megözvegyülésük után szereztek tudomást. Noha legyinthetnénk a vallási és társadalmi előírások bénító hatásainak láttán, és megkönnyebbülten sóhajthatnánk fel – “Milyen jó, hogy mi már egy felvilágosultabb korban élünk!” –, rengeteg arra utaló jellel találkozunk napjainkban is, hogy a szabadság felszíne mögött számos kényszerítő hiedelem rejtőzik, amelyek gúzsba kötik a szexualitást.

Akkor milyen a normális?

“Nem tudom, hogy a rengeteg pornó miatt alakult-e így, amiket tiniként láttam – kezdi a 35 éves Márk, aki alkoholproblémái miatt jelenleg csoportterápiára jár. – Valahogy úgy gondoltam, sőt azt hiszem, a mai napig is így gondolom, hogy a szeretkezésnek lehetőleg minél hosszabb ideig kell tartania. Ha a partnerem nem élvezett el 3-4-szer, és nem olyan intenzíven, ahogy a filmeken láttam, arra gondoltam, valami baj lehet velem. Miután észrevettem, hogy az alkohol segít elnyújtani a szeretkezéseket, nem volt alkalom, hogy józanul bújtam volna ágyba valakivel. Nem mertem.”

Bár tagadhatatlan, hogy a pornóipar jelentős mértékben hozzájárult a szexről alkotott vélekedéseink átalakulásához, hiba volna kizárólag az úgynevezett felnőttfilmeket kárhoztatni a kortárs kultúrában fellelhető szexmítoszokért. “Rengeteget változott az utóbbi időben az, hogy mit tartunk normálisnak, és ahhoz, hogy ezt eldöntsük, számos forrásból is meríthetünk – válaszolja a pornóra vonatkozó kérdésemre dr. Julie Griffith, egy amerikai szexuálterápiás intézet vezetője. – Nevezhetjük-e deviánsnak például a kikötözős szado-mazo játékokat akkor, amikor A szürke ötven árnyalata című könyv milliós példányszámban kelt el? A szexszel kapcsolatos véleményünket ugyanakkor nem csupán a média vagy a könyvek kendőzetlen erotikaábrázolásai befolyásolják. Meghatározó, hogy milyen körülmények között nőttünk fel, milyen neveltetésben részesültünk, milyen tapasztalatokat szereztünk, mit látunk a közvetlen környezetünkben – még akkor is, ha ez a »környezet« az internet térhódításával hihetetlenül kitágult.”

Így bénítanak meg minket a szexmítoszok

Nekem nem szabad

“A legbizarrabb élményem egy kiugrott apácához kapcsolódik, akit rúdtáncosként ismertem meg – mondja Misi barátom, amikor megtudja, hogy a szexmítoszok témájához gyűjtök anyagot. – Elképesztően erotikus nőt képzelj el, isteni szeretőt, akihez elég volt csak hozzáérnem, és orgazmusa volt, egymás után 6-7-szer is. A korábbi tapasztalataim alapján azért kezdett gyanússá válni ez az őrült nimfománia. Nem maga a vágy, hanem a hihetetlen gyorsaság, az a szolgai készenlét, ahogy a közeledésemet viszonozta. Egy véletlen folytán aztán kiderült, hogy szigorú katolikus családban nevelkedett, és húszévesen eldöntötte, hogy homlokegyenest az ellenkezőjét fogja tenni annak, amire odáig tanították. Gátlásos, prűd lányként aztán fogta magát, és elkezdett egy bárban táncolni, meztelenül. Hiába szerette volna, valahol mélyen mégsem sikerült meggyőznie magát arról, hogy ez így helyes. Valójában sohasem élvezte a szexet, egyetlenegyszer sem. Színjáték volt az egész. Egy őszinteségi rohamában azt mondta, neki nem szabad. Volt is emiatt bűntudatom később rendesen.”

Márk és Misi történeteiből láthatjuk, hogy a szexualitás iránt szinte megszállottan érdeklődő kultúránkat át- meg átszövi a tiltások és ideálok bonyolult hálózata. Mi az, amit nem szabad megtennem, mi esik tilalom alá, és ellenkezőleg: milyennek kellene lennem ahhoz, hogy megfeleljek önmagam és a partnerem elvárásainak? Az, ahogyan a szexről gondolkozunk, ugyanakkor nagymértékben befolyásolja azt is, ahogy cselekszünk, illetve hogy mennyire vagyunk képesek belefeledkezni a szexbe. Kérdés persze, hogy – Misi exapáca barátnőjéhez hasonlóan – mennyire vagyunk ezeknek a hiedelmeknek a tudatában, és milyen mértékben vagyunk képesek megváltoztatni őket. “Nekem nem a jókislánysággal volt gondom – meséli Zsuzsa. – Kimondottan élvezem a szexet, és inkább amiatt kínzom magam örökké, hogy fantáziálhatok-e mindenféle vad dolgokról közben, normális-e, hogy pornót nézek, és maszturbálok, amikor stabil kapcsolatban élek.”

Ezen a ponton természetesen cáfolnom kell Zsuzsát: annak ellenére, hogy képes oldottan és felszabadultan viselkedni az ágyban, számos, a “jókislány mítoszához” kapcsolódó félelem gyötri. Meddig mehet el valaki “tisztességesen” egy párkapcsolatban, és honnantól lesz féktelen, a megcsalás határát súroló a viselkedése? Ha úgy gondoljuk – és ez természetesen nemcsak nőkre, hanem férfiakra is igaz –, hogy egy “normális párkapcsolatban” csak a partnerünkről fantáziálhatunk, és csak vele együtt elégülhetünk ki (azaz maszturbálás kizárva!), akkor Zsuzsához hasonlóan számos, korábban hétköznapinak tartott viselkedésünket fogjuk “tilalmasnak” vagy “nem helyénvalónak” bélyegezni.

Így bénítanak meg minket a szexmítoszok

Szuperteljesítmény

Visszatérve a szexuális mítoszok megváltoztatásának a kérdéséhez: Zsuzsa történetéből láthattuk, hogy sok esetben hihetetlenül nehéz egyáltalán felismerni is a bénító hiedelmeket. Olyannyira természetesnek, “normálisnak” tűnhetnek, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni őket – kivéve, ha komoly kihívással szembesülünk, ahogy ez Erika esetében is történt. “Ismersz, milyen nagyszájú vagyok – kezdi –, de valahogy a szexszel kapcsolatban sohasem gondoltam volna, hogy a szövegelés segít. Nevezd ezt az én szexmítoszomnak, ha úgy tetszik. Sokáig úgy gondoltam, hogy ha meg kell beszélni a szexet érintő dolgokat, az már régen rossz: ilyet csak szemüveges biológiatanárok csinálnak az ágyban. A dolgok megvitatása megöli a spontaneitást. Szerencsére a sors megkegyelmezett, és olyan fiúval hozott össze, aki folyamatosan beszélt szex közben. Mindenféle szerepjátékokat talált ki, és elvárta, hogy hangosan mondjam ki, hogy mikor mit szeretnék, és hogyan. Rájöttem, hogy a beszéd nemcsak az igényeim közlésében segít, de abban is, hogy jobban tudjak a szexre fókuszálni, és ne kalandozzak el mindenféle oda nem illő dolgok felé. Tényleg hihetetlen, hogy maga a szex élménye is mennyit változott azóta, amióta mást gondolok a spontaneitásról.”

A szex élvezetére negatívan ható hiedelmeinket többnyire valamilyen – sokszor éveken át fennálló – probléma megoldására tett kísérlet során azonosítjuk. A “kontrollált, fegyelmezett jó kislány” előírások általában a nők orgazmusképtelenségének hátterében tárhatók fel, míg a férfiaknál inkább a szexuális szuperteljesítményre, a “szexgépimindzsre” vonatkozó elképzelések lehetnek bénító hatásúak (mint például a lassacskán alkoholistává váló Márk esetében, aki bele sem gondolt, hogy a többórás szeretkezésekre képes pornósztárok nem feltétlenül elérendő célt képviselnek). “Oké, idáig egyetértek – vág az elméleti fejtegetéseimbe Zsuzsa –, de honnan tudjuk, hogy mikor gátol egy hiedelem, és mikor áll elő az a helyzet, hogy egyszerűen nem akarsz valamit megtenni, mert nem, és kész? Én például így vagyok az anális szexszel: utálom, és nem azért, mert alapvetően gusztustalannak tartom, hanem mert fáj, és semmi erotikusat nem találok benne. Egy pasim kedvéért mégis jó párszor belementem. Most akkor a jókislány imidzs áldozata voltam, és ha ezt leépítettem volna magamban, akkor élveztem volna az egészet?”

Első a férfi

Elképzelhető, hogy ha Zsuzsa végiggondolta volna az anális szexszel kapcsolatos vélekedéseit, és azt találta volna, hogy igazából mégiscsak erkölcsileg talál kivetnivalót az egészben, akkor – újragondolva a “helyénvaló szexről” alkotott véleményét – talán előbb-utóbb mégis élvezetesnek találta volna. A történetben azonban egyértelműbben domborodik ki egy másik, nőkre vonatkozó, korlátozó hiedelem, nevezetesen: “Teljesen mindegy, hogy mit érzel, mit gondolsz, mit szeretnél. A férfi gyönyöre előbbre való. Légy alázatos, és tegyél meg mindent, hogy neki jó legyen. Ha ennek érdekében szexőrültnek kell tűnnöd, hajrá!” Az “önmagát háttérbe szorító, vad szexistennő” előírással ellentétben az élvezetes szexhez elengedhetetlen, hogy a saját tapasztalatainkra és érzéseinkre hagyatkozva dolgozzuk ki mindazt, amit szeretnénk. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy időnként ne tehetnénk a partnerünk kedvére. Mindössze arról van szó, hogy – a saját felszabadultságunk kedvéért – próbáljuk megtalálni azokat a gondolatokat, sémákat is, amelyek miatt rendszeresen az ellenkezőjét tesszük annak, ami önmagunknak is örömet okozna.

Így bénítanak meg minket a szexmítoszok

“Ennél szebb s jobb dolgot az életben nem tudok, mint az, hogy szerelmesnek lenni” – jelenti ki a Szerelempatak egyik szereplője, egy idős, falusi asszony. És noha az is lehet leépítendő mítosz, hogy a szexualitás csak a szerelmi kapcsolatokban élvezhető igazán – ugyan már! –, mégis, az őszinte párkapcsolatok fontos védelmet jelenthetnek a szexualitást megzabolázni kívánó hiedelmekkel szemben. Ha képesek vagyunk szégyenérzet nélkül odafigyelni a testünk jelzéseire és az érzelmeinkre, illetve őszintén ki is fejezzük azokat, sikeresen szembeszállhatunk az olyan mítoszokkal, amelyeket nem feltétlenül hús-vér emberekre szabtak – amelyek inkább az emberi fantáziáról és a kultúra elvárásairól szólnak.

További érdekes cikkeket találsz a Marie Claire augusztusi számában!

Megosztás Facebookon