Szex

Az együtt alvás megöli a szexet

A tantra szerint a közös hálószoba idővel csökkenti az erotikus vonzalmat, így jobb, ha a párok a szeretkezés után külön töltik az éjszakát. Harminc felett amúgy is egyre nagyobb az igény néhány magányos estére.

“Szeretem, és imádok hozzábújni, de vannak napok, amikor megőrülök tőle. Idegesít, ahogy elfoglalja az ágy nagy részét, ahogy szuszog, arról ne is beszéljünk, ahogy újra és újra ébreszti a telefonja. Nem tudok ilyenkor szexi férfiként tekinteni rá” – mondja Iza (32). Nincs ezzel egyedül.
Nagyszüleinknél még természetes volt, hogy külön szobában – ha kicsi volt a lakás, külön ágyban – töltötték az éjszakát. Míg régen csak a szegényebbek aludtak közös helyiségben, a modern, kis méretű lakásokban a szeparált alvótér ma már szinte luxusnak számít. A plusz egy hálóhelyiségre azonban továbbra is van igény, és nemcsak az idősebbek részéről. A külön alvást még néhány évtizede egy kapcsolat temetőjének tartották, ma már egyre többen vágynak egy saját kuckóra, ahol legalább néhány éjszakát egyedül tölthetnek.

Az együtt alvás megöli a szexet

 

Tudományos szempontból is a külön alvás a nyerő, a szervezet számára a magányosan töltött éjszaka sokkal regenerálóbb hatású. A horkolás, az állandó helyváltoztatások, a takaró önkéntelen eltulajdonítása mellett az is gond lehet, hogy ha a pár egyik tagja hideg szobában, a másik inkább melegben szeret aludni. Mindezek ellenére a párok többsége szívesebben alszik együtt. Mellettük szól az a kutatási eredmény, miszerint az együtt alvóknál alacsonyabb a stresszért felelős egyik hormon, a kortizol szintje.

Szex nélkül is közös alvás

A megkérdezett olvasók többsége egyértelműen az együtt alvás híve, de hozzá kell tennünk, hogy harmincéves kor felett már egyre többen barátkoznak az alkalmankénti külön éjszakázás ötletével. “Több mint tíz éve élünk együtt a fiúmmal, nem szeretném, ha egyszer úgy döntene, nélkülem, másik szobában horkol tovább – mondja Rita (31). – Ha nincs is rendszeres szex, akkor is jobb érzés mindennap öleléssel és jóéjt-csókkal elaludni, mint tévénézés után egymástól elköszönni, a saját szobába vonulni, vagy megkérdezni a másikat, hogy most van-e a héten az együtt szexelős napunk, mert ha igen, akkor maradnék. A kémiai vonzalomként definiált szerelem szerintem a közös matractól függetlenül is elmúlik egy idő után. Teljesen természetes, hogy kevesebbszer kívánja meg egymást a pár, de az együtt alvás, a másik testének közelsége, a reggeli fülcimpamorzsolós ébresztgetés akkor is jó, ha nem volt előtte éjszaka szex.”

Enikő (35) szerint nem a közös ágy veszélyezteti a kapcsolatokat, hanem az, ha a kinyúlt pizsama átveszi az uralmat a csinos hálóruhák felett, és ha nem érezzük meg, mikor kell békén hagyni a másikat. “Az együtt alvás nincs negatív hatással a vágyra, nincs annál jobb, mint amikor együtt alszol el, együtt kelsz a másikkal. A vágy akkor hal meg, ha nem adsz magadra. Nem szabad elhagyni magad, fontos, hogy időnként be kell dobni valami szexi dolgot. Egy kapcsolat hullámzó, rá kell érezni, hogy mikor vagytok közelebb és kicsit távolabb egymástól.”

A tantra szerint jobb külön aludni

“A tantra szerint annál nagyobb a vonzódás a férfi és a nő között egy kapcsolatban, minél nagyobb a férfi és a nő közötti energiaminőség különbsége – mondja Tóth Kinga Genovéva tantrajóga-oktató. – Amikor két ember egymás mellett alszik, az aurájuk egybeolvad, és a két lény szintjén megjelenő energiák (jin és jang) kiegyenlítődnek. Az a vibráció és az a vonzódás, ami azelőtt természetes módon jelen volt, csökkenni kezd. A sok együtt alvás hatására (is) a kapcsolatok szintjén egyfajta testvéri szeretet alakul ki, ami nagyon jó, viszont az erotikus vonzódás csökken, akár meg is szűnik. A tantra azonban az igen ünnepe, nem tilt semmit, így azt sem, hogy együtt aludjon a pár, de tudatosítja, hogy mi történik energetikai szinten ilyenkor. Ezáltal igent mondhatunk a kapcsolat vibrálásának fenntartására azzal, hogy egy szerelmes ölelésben, simogatásban elbúcsúzunk egymástól, és mindenki bebújik a saját ágyába.”

Az együtt alvás megöli a szexet

 

“Ötször kelt fel egy éjszaka”

A külön alvásnak persze egészen más okai is lehetnek. A horkolás, fogcsikorgatás, hümmögés, alvajárás és egyéb zajkeltő és idegesítő tevékenységek hosszú távon komolyan pokollá tehetik a partnerek életét. Brigi (29) sem a szenvedély megkopása, hanem partnerei zajos éjszakai cselekedetei miatt lett különalvás-párti: “Sajnos nagyon éberen alszom, úgyhogy nálam egyértelműen a külön alvás a befutó. Eddig mindegyik pasimnak volt valami hangos szokása, ami miatt nem tudtam kipihenni magam. Az egyik csak tévé mellett tudott elaludni, a másik horkolt, a harmadiknak rendszeresen rémálmai voltak, a negyedik inszomniával küzdött, az ötödik pedig ötször kelt fel pisilni egy éjszaka. Nekem kell a külön szoba, ha ez nem megoldható, a külön lakás. Lételemem az alvás, ha ezt nem kapom meg, elviselhetetlen leszek.”

Külön ágyban, mégis együtt

A két véglet között persze léteznek köztes megoldások is, ami azt jelenti, hogy vannak napok, amikor a párok külön töltik az éjszakát. Sokan gondolják úgy, hogy kell néhány olyan este, amikor csak magunkkal foglalkozunk. A gond ott kezdődik, amikor két embernek eltérő napokon van igénye a “szabad” estékre.

A(z) “Együtt vagy külön?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Együtt!

“Imádok együtt aludni a partneremmel, de nem minden nap. Vannak napok, amikor nem vagyok jó passzban, nem érzem kívánatosnak magam, vagy csak egyszerűen már nincs energiám, hogy szőrtelenítsem a lábam, és semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy egy pamutpizsiben egy jó könyvet olvassak, egyedül. Szerencsére ezt megtehetem, mert a barátom a munkája miatt néha csak hajnalban ér haza és sokat utazik. Szerintem a hosszú kapcsolat titka az, hogy hetente legalább néhány napot külön alszunk” – írja Gréta (34).

“Külön olvasunk, tévézünk, nem egyszerre fekszünk le legtöbbször, de az állandó külön alvás maga lenne a vég – mondja Niki (33). – Heti két napot viszont simán el tudok képzelni külön, és az is lehet, hogy később még lazább lennék ebben. Végül is a nagynéném 20 évig élt tényleg boldog házasságban, egy városban, de külön lakásban. 70 évesen is imádták egymást.”

Saját lakás, szomszéd férjjel

A külön háló, sőt a teljesen külön élettér sem számít ma már furcsának. Kanadában például az új lakások hatvan százaléka két szülői hálószobával épül, és vannak házaspárok, akik két szomszédos lakást vásárolnak, külön háztartást vezetnek, és időnként vendégül látják egymást. Dóra (30) szerint is a két külön, de egymásba nyíló lakás lenne az ideális megoldás: “Amikor hosszú ideig együtt éltem a vőlegényemmel, együtt aludtunk, de ma már nehezen tudok együtt aludni valakivel, mert elszoktam tőle. Nem szeretem a fogmosás előtti összebújásokat, megőrjít a horkolás, és nem hiszem, hogy túl szexi lennék álmomban, amikor a jó ég tudja, miket csinálok. Nemhogy külön hálószobát, de külön lakást választanék, ha lehetne. Két egymásba nyíló lakásban laknánk a leendő férjemmel, vagyis meglenne a külön életre is a lehetőség. De arra is gondolok, hogy ez el is távolíthatja egymástól a két embert, és végtelenül szomorú lennék, amikor éppen ő akarna a saját kis területén maradni, miközben én pedig a társaságára vágynék.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top