Miért kell elmagyarázni a férfiaknak, hogy…?

Dr. Gerevich József pszichiáter korábbi írásait a szakértő blogján találod!

Levélíró nők kérdezik tőlem kíváncsian, miért kell mindent a férfiak szájába rágni. Hogy lehet az, hogy a férfiak maguktól nem gondolnak arra, hogy mire van szüksége egy nőnek. Az egyik levélíró azt írta: “szerettem volna néha virágot kapni a páromtól, de nem kaptam. Végül úgy gondoltam, szóvá teszem. Kaptam is hideget-meleget. Megmagyarázta nekem, hogy ő nem olyan, aki rózsát ad a párjának, de esténként részegen megveri. Nem volt erőm vitatkozni vele…”  Vagy egy másik levélíró, aki belefutott abba, hogy kielégítette párját, miután a férfi elégedett mosollyal befordul aludni: “miért kell elmagyarázni a férfinak az egyszerű tételt, hogy ha a férfi ’elmegy’, a nő attól még kielégítetlen marad. Mindenről kell beszélni, semmi nem magától értetődő?”

Beszélni kell!

A kérdésben benne van a válasz: igen, mindenről kell beszélni, még akkor is, ha “nincs erőnk hozzá”, vagy akkor is, ha “dedóban”, óvodában érzi magát az ember ilyenkor. Ugyanis azok a férfiak, akiknek nem magától értetődő, hogy egy nőnek is szüksége van a kielégülésre, valószínűleg olyan nőkkel voltak korábban, akik ezt soha nem tették szóvá. A férfinak az a furcsa illúziója támadhat ezekben a kapcsolatokban (és ezt sokszor a nők szavakkal is megerősítik), hogy a nők már attól kielégülnek, ha látják a férfi kielégülését. A férfi így fordított szocializációs folyamaton megy keresztül. Már az édesanyjától megtanulja, hogy az ő puszta léte boldogság a nők számára. Ezért neki semmit nem kell tennie.

Miután nincsenek elvárások vele szemben, vagyis ő úgy jó, ahogy van, és ezt első szerelmei sem cáfolják, sőt megerősítik, a férfi sajátos narcisztikus csapdába kerül. Ha valaki ünneprontásként egyszer meri az ellenkezőjét mondani mindannak, amit korábban hallott, vagy egyszerűen csak mondani valamit, azt vagy elengedi a füle mellett, mintha meg sem hallotta volna, vagy világvége hangulatba kerül, és napokig nem lehet hozzá szólni. Ritka az a férfi, aki az őt istenítő nők után ránéz a vele elégedetlen nőre, és csak ennyit mond: bocsánat, teljesen igazad van, ezt magamtól is tudnom kellett volna, máskor sokkal jobban fogok figyelni erre.

Anya szeme fénye!

Nem úszhatják meg a nők azt, hogy férfi partnerüket ne vigyék végig egy olyan másodlagos szocializációs folyamaton, amelyben a férfi megtanulja mindazt, aminek a nagy részét saját anyjától (és más nevelő személyektől) kellett volna. Ráadásul ez sem elég. Már az első találkozások során el kell indítani ezt a folyamatot. Úgy is fogalmazhatnánk, meg kell mondani a férfinak, “merre van az előre”. Ha ezzel a nők késlekednek, később már egyre nehezebb dolguk lesz.

Kétféle férfi van. Van, aki már rögtön az elején közli, hogy ő erre alkalmatlan, hagyják őt békén, jó ő így, ahogy van, sőt így a legjobb. Még hozzáteheti: elég sok nőnek beletörött ebbe már a bicskája. Az ilyen férfival nincs többé semmi teendő, csak annyi, hogy messziről kerülni kell. A másik típust ajánlom a nők szíves figyelmébe, mert vele már lehet valamit kezdeni. A férfiaknak ez a típusa rögtön “veszi a lapot”. Könnyedén vagy nehezebben, de igyekszik minél hamarabb ráállni arra a hullámhosszra, amelyet a nő kínál. Megérzi azt, hogy szüksége van a nő által meghatározott szempontok végiggondolására. Akár még válságon is képes átmenni azért, hogy megtarthassa a nőt. Tulajdonképpen a férfiak felnőtté válását jelenti ez a folyamat. És egy érett, autonóm nő csak érett, autonóm férfival lehet boldog. De szavak nélkül ez nem megy…